Skorpió (X. 24. – XI. 22.)

Akt.:
Skorpió (X. 24. – XI. 22.)
2015. március 10. –  A harag rossz tanácsadó. Ha valaki megbántotta vagy felzaklatta, térjen ki a további viták elől és hagyjon magának egy kis időt, hogy megnyugodjon.

Egy kis mitológia…:
Orion, a vadász nagyon öntelt volt, és azzal fenyegetőzött, hogy kiírtja Kréta összes vadját. Az istenek a Skorpiót küldték el, hogy ölje meg fullánkjával Oriont, és ezzel vessen véget a fenyegetőzéseknek. Végül mindketten az égre kerültek, de egymástól 180°-os távolságra, így amikor a Skorpió feljön délen, az Orion akkor süllyed az északi horizont alá. Egy másik történet szerint a Skorpió miatt vadultak meg Apollón lovai Phaeton gyakorlatlan kezei között, ami utal arra a Skorpió jeggyel kapcsolatos témára, amikor valakinek túl nagy hatalma van, de még nem elég bölcs ahhoz, hogy ezt használni is tudja.

A skorpió jellem:
A skorpió jegy szülötteit a legtitokzatosabb egyéneknek tartják. Miközben magáról nem szeret túl sokat elárulni, másokat képes nagyon hamar kiismerni, és eltalálni a másik legfájóbb pontját. Erős akaratú, kitartó, törekvő, és többnyire fontos számára a hatalom. Látszólagos nyugalma és keménysége mögött nagyon sérülékeny és finom érzésű. Kissé önfejű, olykor a végletekig ragaszkodik a véleményéhez. Hihetetlenül erős regenerációs képessége van, minden helyzetből képes talpra állni. Jó érzéke van a kutatómunkához, a titkok feltárásához, általában érdeklik a misztikus, elvont dolgok. Gyakran nagyon karizmatikus személyiség, aki nagy hatással van másokra. Hatalmas önfegyelme van, viszont abban mértéktelen, hogy képes az önpusztításig kiállni a számára fontos ügyek mellett.

A skorpió a szerelemben:
Nagyon szenvedélyes típus a szexualitás hihetetlenül fontos számára és ha szerelmes, akkor “halálosan” szerelmes. Érzelmeit ritkán fedi fel teljesen, mert szereti a helyzeteket az ellenőrzése alatt tartani. Nem bírja a kiszolgáltatottság érzését, és gyakran hiányzik belőle az “ősbizalom”. Miközben szkeptikus, bizalmatlan, és fél az odaadástól, mélyen vágyik egy mély, igazi kapcsolatra. Vonzódik a válsághelyzetekhez, egyáltalán nem nevezhető konfliktuskerülőnek.

A skorpió és az állatok: a ragadozók, az őshüllők, a skorpió, a kígyó, a polip, a dobermann, a denevér és a kakukk tartoznak ehhez a jegyhez.

A skorpió és az autók: Az elsötétített üvegű hatalmas autók illenek hozzá, és a tengeralattjárók. Vezetési stílusa miatt gyakran kerül kapcsolatba a rendőrséggel, hajlamos behajtani ott is, ahol nem lehet, és rendszeresen parkol a tilosban. Általában szívesen vezet sötétben.

A skorpió és a vacsora: Kedveli a nagyon erős, csípős ízeket, az arab konyha egyik remekével biztosan nagy örömet szerezhetünk neki.

A skorpió színei: vérvörös, intenzív színek, fekete

A skorpió testrészei: nemi szervek

A skorpió otthona: hasonló a japán zen stílushoz, egyértelmű formák jellemzik.

A skorpió jelmondata: “Ami nem öl meg, az erősít.”



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter