Simona Halep sérülés miatt visszalépett a torontói WTA-torna negyeddöntőjében

Simona Halep sérülés miatt visszalépett a torontói WTA-torna negyeddöntőjében
A női profi teniszezők (WTA) világranglistájának negyedik helyén álló Simona Halep visszalépett a 2,83 millió dollár összdíjazású torontói női tenisztorna negyeddöntőjében, miután bal bokáján megsérült. Halep 4:6-ra elveszítette a cseh Marie Bouzkova elleni mérkőzés első játszmáját.

Halep már a Kuznyecova elleni nyolcaddöntőben is kezelésre szorult, akkor folytatta a mérkőzést, most azonban úgy döntött, hogy nem kockáztat egy súlyosabb sérülést.

Halep idei szerepléséért egy 60.455 dolláros csekket és 190 WTA pontot kap.

A selejtezőből érkező Marie Bouzkova egyetlen szettet sem veszített eddig Torontóban. A cseh játékos a nyolcaddöntőben a litván Jelena Ostanpenkót, egy körrel korábban pedig az amerikai Sloane Stephenst küldte haza. Az elődöntőben Serena Williams lesz az ellenfele, aki a tavalyi US Open döntőjének ‘visszavágóján’ 6:3, 6:4 arányban legyőzte a Japánt képviselő Naomi Osakát.

A másik elődöntőben Bianca Andreescu az amerikai Sofia Kenin ellen játszik. A román származású kanadai játékos 6:0, 2:6, 6:4-re győzött a negyeddöntőben a cseh Karolina Pliskova ellen, míg Kenin 7:6 (2), 6:4-gyel lépett túl az ukrán Elina Szvitolinán.

www.agerpres.ro