Siklóernyősök Szalacs felett vasárnap este

Akt.:
Siklóernyősök Szalacs felett vasárnap este
Bár némely program elmaradt, vagy nem a tervezett formában valósult meg, volt látnivaló Szalacson vasárnap délután és este is. Siklóernyősök látványos füstcsíkot húzva köröztek a falu felett.

Vasárnap délután a gyerekeket várta program a szalacsi iskola udvarán: arcfestés után igen elszaporodtak a környéken a sárkányok, pókemberek, nyuszik, pillangók. A kedves, lufihajtogató bohóc alig győzte a kardokat, kutyákat, teknősöket és egyéb figurákat előállítani. A sokadalom a református templom melletti domboldalon gyülekezett, ahol a quadverseny akadálypályáját alakították ki: szalmabálák között kellett szlalomozni, dombokon ugratni, sárgödrökben dagonyázni. Horváth Béla polgármester maga volt a kommentátor és időmérő, biztatta a 8 rajthoz állót, a sportszerűségre jellemző volt, hogy akinek lefulladt a járgánya, kapott egy második esélyt is. A győzelmet, megőrizve tavalyi elsőségét, Bokor János szerezte meg, második Szántó Krisztián, harmadik Tőkés Szabolcs. A látványos robikapa-futam jelentkezők híján idén elmaradt, de nem kevésbé volt látványos az extrém kerékpáros bemutató. A két Nagyváradról érkezett bringás raklapokon és egy roncsautón ugratott le s fel, sőt, még hét egymás mellett a földre ült önkéntes felett is átrepültek, miközben a jól szórakozó közönség nem szűkölködött a poénos beszólásokkal.

Szalacson is botozták Döbrögit

Az iskolaudvar színpadán az MM Pódium mutatta be Ludas Matyi történetét, a gyerekek (de még néhány felnőtt is) lelkesen számolta a Döbrögire kimért botütéseket. Az előadással egy időben a falu Ottomány felőli kijáratához siklóernyő- és sárkányrepülő bemutatót terveztek a szervezők. Érdeklődőkben nem is volt hiány, ám túl nagy szél kerekedett és nem merték vállalni a kockázatot, hogy felemelkedjenek velük. Végül a profik tartottak siklóernyős bemutatót, később – már a Sanzon együttes koncertje alatt – a falu felett is megjelentek, köröztek néhányat az iskolaudvar felett is, látványos füstcsíkot húzva maguk után. A színpadon tehát a közismert nagyváradi együttes koncertezett, miközben igen sokat egybegyűltek az iskolaudvaron, a sörsátrak alatt, a gumivárból sem fogyott ki az ugráló gyerekek hada. Az erős (és egyre erősebb) legények kitartóan püfölték a boxgépet, de a szkandergépnek is akadt ellenfele. Sokan nekirugaszkodtak a rúdon függeszkedésnek is, hogy 10 lej árán 100-at nyerjenek, sikeres próbálkozást nem láttunk.

Mulatós zene

Az est sztárvendége a 3+2 együttes volt. A sikerei csúcsát az 1980-as évek közepén-végén arany- és platinalemezekkel elért, mulatós zenét játszó csapat négy tagja hangolásként Carlos Santana: Europa című számát játszotta, ez reményt csillantott a mulatóst nem nagyon kedvelőknek, de aztán visszatértek a zajos sikert arató Halvány őszi rózsához, az Életemben csak két nőt szerettem-hez, Egy asszony miatt-hoz és természetesen a csúcsot jelentő, örökbecsű Kombinéhoz. A két koncert között Horváth Béla polgármester és Vida Attila alpolgármester adta át a sportversenyek résztvevőinek jutalmait, később a tombolasorsolást ejtették meg, majd tűzijáték és diszkó zárta a 20. szalacsi falunapot.

Rencz Csaba

Címkék: ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter