Sikerült kiemelni a hajóroncsot

A hajót egy uszályra helyezték, amely a csepeli szabadkikötőbe szállítja a járművet. Fotó: MTI/Máthé Zoltán
A hajót egy uszályra helyezték, amely a csepeli szabadkikötőbe szállítja a járművet. Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Hétórás mentést követően a terveknek megfelelően sikeresen kiemelték a május 29-ei balesetben elsüllyedt Hableány turistahajót kedden Budapesten, a Margit hídnál. A hajót a csepeli kikötőbe szállítják.

A Hableányt kedden kora reggel kezdték kiemelni a Duna mélyéről, közben többször megálltak. A mentést négy szakaszban hajtották végre: először a kapitányi hídig, majd a fedélzetig, utána pedig a vízvonalig emelték ki a hajót a Clark Ádám úszódaru segítségével, utolsó lépésként pedig elhelyezték az uszály fedélzetén. Minden állomáson vizet szivattyúztak a hajótestből, illetve búvárok hatoltak be a jármű belsejébe, ez alkalmakkor akadálymentessé tették a hajótestet a holttestek megtalálása érdekében. A mentés során négy holttestet emeltek ki a hajóból, így négyre csökkent az eltűntként kezeltek száma. A helyszínen a szakemberek úgy vélekedtek, lehetnek még holttestek a hajótestben, ugyanis különösen a tati teremben rengeteg hordalék halmozódott fel.
A hajót a csepeli kikötőbe szállítják, ott pedig a Budapesti Rendőr-főkapitányság hajózási, nautikai és műszaki szakértő bevonásával, az ügyészség képviselőjének jelenlétében szemlének veti alá a járművet – mondta az MTI-nek Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A Hableány 1949-ben épült, a hajó 27,2 méter hosszú, 4,8 méter széles és 5,2 méter magas, a súlya 50 tonna. A turistahajó kiemelésére Komáromból érkezett pénteken a 200 tonna emelésére is képes Clark Ádám úszódaru. A Hableánnyal összeütköző Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitányát vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlanságból elkövetett veszélyeztetése vétségének gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként és tartóztatták le.

Tovább vizsgálják

Elindult a csepeli szabadkikötő felé az az uszály, amely a május 29-i balesetben elsüllyedt Hableány turistahajót szállítja – hangzott el az M1 aktuális csatorna kedd délutáni műsorában. Az M1 tudósítója azt mondta, mivel a Clark Ádám úszódaru feladata véget ért, elhagyta pozícióját, a helyére pedig egy Botond nevű tolóhajó érkezett, amely rácsatlakozott az uszályra, így az elindulhatott Csepel felé. Mint fentebb is olvashatták, a roncsot a csepeli kikötőnél hajózási, nautikai és műszaki szakértők, valamint az ügyészség munkatársainak bevonásával vizsgálják tovább. Csepelen napokkal ezelőtt kialakították a helyszínt a szemléhez, amelyet viszont már a mentéssel egy időben megkezdtek, hogy a kiemelés során keletkezett elváltozásokat is rögzíteni tudják.
Négy ember továbbra sem került elő. Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden a helyszínen azt mondta: a belügyminiszter kérésére megduplázták a keresésben részt vevő rendőrök számát.
A Hableány sétahajó május 29-én este süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét utast sikerült kimenteni.

(MTI)



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .