Sikerrel mutatkozott be az új edző

Sikerrel mutatkozott be az új edző

Bihar megye – Győzelemmel mutatkozott be az
Érmihályfalvi Unirea kispadján Vig
Zoltán vezetőedző, aki éppen
két csapatra való játékosnak
adott bizonyítási lehetőséget a
tegnap délutáni edzőmeccsen.


A megyei elsőosztályú
bajnokság rajtjára
készülő
Érmihályfalvi Unirea
első felkészülési
találkozóját játszotta
tegnap délután a szintén
negyedosztályú Nagykárolyi
Viktória
(Szatmár megye) ellen. A
csapat irányítását egy hete
átvevő vezetőedző
bemutatkozása sikeres volt,
tanítványai 2–1–es
félidő után
3–2-re nyertek. A meccs –
melyre szinte annyi néző látogatott
ki, mint egy bajnokira – inkább
nevezhető felkészülésinek, mint
barátságosnak, tekintve, hogy a
letámadással indító
károlyiak a kemény
belemenésektől sem ódzkodtak, ami
rövid úton adok–kapokhoz vezetett.
Egy ilyen eset annyira felhergelte Emil Popát,
hogy a I.Radu elleni szabálytalanság
utáni előnyszabályt ki is
használta: 1–0. Később
újra eredményes volt, akkor fejjel, a
dolog (hazai szempontból)
szépséghibája, hogy közben
egy védelmi hibából az
ellenfél is gólt szerzett, Szalai viszont
két nagy helyzetet elhibázott, így
alakult ki a félidei eredmény.

Egy hét után


A második játékrészben is a
vendégek kezdtek támadóbban,
és ennek a 63. percben ismét egy
védelmi hibát követően lett
ereménye, amikor egyenlítettek.
Közben Víg Zoltán a
teljes csapatát lecserélte, öt
ifjúsági korú
labdarúgót is pályára
küldve. Az utolsó percekben Illés
István előtt adódott még
két lehetőség, a győzelmet
végül Fele Szabolcs
szabadrúgás gólja hozta meg. Az
edző és a játékosok
tehát teljesítették
eddigi feladatukat, stílszerűen
szólva a labda ezekben a napokban nem az ő
térfelükön pattog… Egy heti munka
után Vig Zoltán elégedett volt a
látottakkal, a taktikai utasítások
betartásával, az eredményt
még nem tekintette elsődlegesnek. Az
ügyes – és helyi –
fiatalok
„beépítését”
(Béres, Létai, Horváth,
Illés, Nagy, Lakatos) tartja egyik fő
feladatának. Az Unirea a következő
felállításban kezdett: Groze
– Ruszkai, Cura, Pop, Săraz, Ştefan,
Fele S., Szalai, I.Avram, C. Avram, Popa.
Játszott még: Perényi –
Trifa, Papp, Ţîrţ, Nagy, Létai,
Fele Sz., Mălan, Lakatos, Illés,
Béres.


 

Címkék: , ,