Segítséget nyújt az áttérésben

Segítséget nyújt az áttérésben
Staharóczky Noémi táplálkozási szakértő péntek esti könyvbemutatója során az egészséges táplálkozás több alapszabályával ismerkedhettek meg a jelenlévők. A könyvnek folytatása is lesz.

A könyv címe Étel = Élet, s alapvető tanácsokat tartalmaz arról, hogy „hogyan lehet ételed az éltető forrásod”. Ennek kapcsán a nutricionista szólt arról, hogy bár a következő generáció élettartama rendszerint meghaladja az előtte lévőét, meglehet, hogy az utánunk következőkre ez már nem lesz érvényes – hiszen az egészségtelen táplálkozás megteszi a hatását. A régi korok betegségeinek nagy része letűnt, azonban olyan betegségek ütik fel a fejüket, melyek oka a bőséges, de egészségtelen táplálkozásra vezethető vissza.

Mit adunk át

El kellene gondolkodnunk azon, hogy milyen értékeket adunk át az utánunk következőknek – nemcsak a táplálkozási szokásokra vonatkozóan, hanem arra is, hogy hogyan élünk, beszélünk, mire tanítjuk őket. A táplálkozás csupán egy része az egészséges életvitelnek, ugyanolyan fontos például az is, hogy legyenek céljaink, melyekért küzdünk.

A tőle megszokott, közvetlen stílusú előadás során a táplálkozási szakértő megemlítette: ő maga a vegan táplálkozási elvet követi és csak elvétve fogyaszt tojást és tejet. A jelenlévőknek azt ajánlotta: lehetőleg csak erjesztett, sovány tejtermékeket fogyasszanak, a tejfölt „pöccintsék ki”, szoktassák hozzá szervezetüket a magtejekhez – s a későbbiekben megtudhatták, hogy például kesu-kakaót nem is olyan ördöngősen nehéz elkészíteni, mint gondolná az ember. Tapasztalata az, hangzott el, hogy az emberek gyakran összetévesztik az éhség- és a szomjúság érzetet, esznek, holott inniuk kellene, emellett rendkívül kevés kalóriát égetnek.

Segítség

Sokszor szeretnénk áttérni az egészségesebb táplálkozásra, de nincs időnk azon gondolkodni, hogy mit készítsünk. Ebben kíván segítséget nyújtani, a jelenlegi „zsebkönyv” ugyanis csak a kezdet, egy könyvsorozat indul majd hamarosan, mely receptjeivel leveszi majd a háziasszonyok válláról azt a gondot, hogy kitalálják, mit főzzenek. A továbbiakban megjelenő könyvek egy olyan, egészséges életmódra való áttéréshez nyújtanak majd segítséget, mely megvalósítható a XXI. században. A nutricionista megnyugtatta a jelenlévőket: lesznek bennük hússal, tojással készült ételek is – mint fogalmazta, újdonságok, amelyek azonban elérhetőek és ehetőek – s persze egészségesek is.

Az előadás során egyebek mellett szó esett a magyaros ételek sajátosságairól és a generációról generációra átörökölt főzési stílusról, de arról is, hogy annak idején csak egyszer egy héten volt szokás húslevest főzni, s a hétköznapokon a főzelékeken volt a hangsúly.

A könyvbemutató végén meglepetéssel szolgált: minden jelenlévő ajándékba kapott egy-egy példányt. Mint megtudtuk, a Bihar megyei Tanács támogatásával megjelent könyv ingyenes, a nutricionista blogján, mely a www.noemi.diet címen érhető el, meg lehet találni a módját annak, hogy hogyan juthatunk hozzá. A péntek esti eseményt a Bihari Napló, valamint az Ady Endre elméleti líceum támogatta.

Neumann Andrea