„Segítenünk kell a fiatalokat és a vállalkozókat!”

Akt.:
„Segítenünk kell a fiatalokat és a vállalkozókat!”
Szabó Ödön parlamenti képviselő pénteken Biharfélegyházán járt és találkozott a választókkal. A képviselőjelölt már korábban is hangsúlyozta, a december 11-ei parlamenti választást megelőző kampány egyik legfontosabb eleme az, hogy személyesen találkozhasson a magyar emberekkel és válaszolhasson kérdéseikre.

Biharfélegyházán az egyik fiatal hölggyel arról beszélgettek hogy az RMDSZ mit tervez a fiatalság helyzetének javítása érdekében és hogyan kellene elérni azt, hogy a kivándorlás mérséklődjön. Szabó Ödön elmondta: Erdélynek és a Partiumnak csak akkor van jövője, ha a magyar fiatalok látnak benne jövőt. „Olyan hellyé kell tennünk Erdélyt, ahonnan a fiatalok nem elvándorolnak, hanem ahova visszatérnek. Ahol szívesen alapítanak családot. Ahol könnyen találnak munkát tanulmányaik befejezése után.” A képviselő szerint nem azt kell számon kérni a fiatalokon, hogy miért mennek el külföldre dolgozni, ugyanis ennek okát mindannyian tudjuk. A cél az, hogy a külföldi munka révén szerzett tapasztalataikat itthon gyarapítsák a későbbiekben. De csak akkor fognak hazajönni és itthon maradni, ha megteremtjük számukra a lehetőségeket.

Ha a fiatalok Erdélyben tervezik jövőjüket, itt dolgoznak, itt alapítanak családot, az az erdélyi magyarság minden korosztályának javára válik – mondta Szabó Ödön, aki kiemelte: ma a fiatalok számára a gyermekvállalás nem könnyű feladat. „Azért, hogy ezt megkönnyítsük, mi olyan adózást szorgalmazunk, ahol a dolgozó családok a gyerekek számával növekvő jövedelemadó-kedvezményben részesülnek. A családi adózás megteremti a gyermekvállalás feltételeit a fiatalok számára. Ez két gyermek után 4, három gyermek után 6, négy gyermek után 8 százalék jövedelemadó-kedvezményt jelentene. Egy ilyen intézkedés ma 155 000 magyar családot érintene. Bízunk abban, hogy kedvezőbb feltételek között egyre több fiatal fog gyermeket vállalni.”

Lukács Sándor vállalkozó azt kérdezte, hogyan segítené az RMDSZ a fiatalokat a saját lábukon való boldogulásban, akár a vállalkozások támogatását illetően is. Szabó Ödön elmondta, a román állam megnehezíti az induló vállalkozások dolgát, pedig a sikeres vállalkozások megélhetést biztosítanak és munkahelyeket teremtenek. A képviselőjelölt hangsúlyozta: „Segítenünk kell a fiatal vállalkozókat. Kezdeményezzük, hogy a kezdő fiatal vállalkozók három évig csak jövedelemadót fizessenek. Támogatjuk, hogy egy nap alatt lehessen ingyenesen céget alapítani! Kezdeményezzük, hogy a kormány 50 ezer euróval és három évi adómentességgel támogassa a családi vállalkozásokat.” Lukács Sándor elmondása szerint ő nem tervez uniós pályázatot, mert van ismerőse, aki a túl sok bürokratikus dolgok miatt, és mert mindig változnak az értelmezések rosszabbul jártak a pályázattal. Szabó Ödön elmondta, hogy az ő kezdeményezésére be van terjesztve egy javaslat, mely szerint az adóhatóság – ANAF– ne büntethessen az első kisebb kihágásnál, hanem tanácsokkal segítse őket, hisz ma az ellenőrzést egy burkolt plusz adóbehajtásnak használják. Lassan ezzel a sok ellenőrzéssel megölik a kis és közepes vállalkozásokat.

Az RMDSZ-nek nemcsak most, választások előtt jutnak eszébe a fiatalok. A Szövetség mindig is kiemelten kezelte az ifjúságot. A különböző ifjúsági szervezetekkel való hatékony együttműködés számos jó törvényt eredményezett. Az egyik ilyen törvénynek köszönhetően ma a frissen végzettek hat hónapos szakirányú szakmai gyakorlatnak minősülő periódust tölthetnek el első munkahelyükön, munkáltatójuk pedig ezért állami támogatást kap cserébe. Ugyanakkor a Szövetség által elfogadtatott önkéntességi törvény kimondja, hogy szakmai tapasztalatnak ismerik el a szakirányon belüli önkéntességet. Ez több lehetőséget biztosít a fiataloknak az állásinterjúkon való részvételkor, valamint a pályázataik elbírálásánál.

A Bihar megyei RMDSZ Sajtóirodája



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter