Sárközújlakon felszentelték az új harangot

Sárközújlakon felszentelték az új harangot
Szatmár megye – A Sárközújlaki Református Egyházközségben tegnap délután ünnepi, harangszentelő istentiszteletet tartottak több száz résztvevő jelenlétében.

Cseh Ferenc egyháztag jóvoltából a Sárközújlaki Református Egyházközség egy új, 250 kilogrammos nagy haranggal gazdagodott az eddigi, egyetlen, árva, kis harang mellett. A nagylelkű adományozó Nagybányán öntette meg saját költségén az új harangot, amely összesen 12 000 lejébe került. A harangszentelési istentiszteleten Nt. Kovács Sándor, a Szatmári Református Egyházmegye új esperese hirdetett igét. Az esperes prédikációjában párhuzamot vont az Ószövetség korában Isten népének összegyűjtésére használt kürtök és a napjainkban használatban lévő harangok között, mivel mindkettőnek ugyanaz a szerepe. „Ez az új harang érted szól majd, minden alkalommal: amikor emlékezel, amikor ünnepelsz, vagy amikor gyászolsz, de ennek a harangnak figyelemfelkeltő szerepe is lesz számotokra, amikor netalán veszélyhelyzetbe kerülne ez a közösség” – fogalmazott az esperes hozzátéve, hogy a legnagyobb szerepe abban lesz az új harangnak, hogy újra és újra, napról napra, vasárnapról vasárnapra, ünnepnapról ünnepnapra az Isten Házába hívogassa a sárközújlaki gyülekezet minden tagját.

Beszámoló, ünnepi műsor

Nagy Erika helyi lelkipásztor beszámolójában részletesen ismertette az új harang elkészíttetésének történetét, majd a gyülekezet vallásórásai és kiskátésai adtak elő lélekemelő, színvonalas műsort. Ezt követően pedig az egyházközség kórusa is fellépett. Az istentisztelet végén a jelenlévők felsorakoztak a templom előtt felállított új harang köré, amelyre az esperes Isten áldását kérte. Az ünnepség a Kálvin János gyülekezeti teremben megszervezett szeretetvendégséggel zárult.

Címkék: , ,