Saját sorsát is megjövendölte a költő

Akt.:
Saját sorsát is megjövendölte a költő
A korábbiaktól némileg eltérő, családias hangulatú összejövetelen emlékeztek meg csütörtök este Érmihályfalván Máté Imre költőről a nevét viselő könyvtárban.


Halálának 27. évfordulóján, december 8-án a nevét viselő könyvtárban emlékeztek meg Érmihályfalván Máté Imre költőről. Az elmúlt esztendőkben volt már több változata is az emlékezéseknek (verses összeállítással, szavalókórussal, könyvbemutatóval), ám a minapi ezektől eltérően – amint elhangzott: bensőségesebb, családias hangulatú volt. Nem csak, mert a résztvevők száma egy nagyobb családnyi volt, hanem azért is, mert az emlékek felelevenítésere alapult olyan barátok és ismerősök által, akiket valóban bizalmába fogadott annak idején a költő.

Felidézték például, hogyan kereste fel annak idején Máté Imre a szintén Érmihályfalván született Zelk Zoltánt vagy korabeli fiatalok hogyan készítettek első megjelent kötete alapján verses műsort, amit aztán a helyi kultúrpolitikáért felelős elvtárs holtvágányra terelt.

Koszorúzás

Körbejárt egy olyan vers is, melyet eddig nemigen látott a nagyközönség, s melyben a költő mintha saját tragikus sorsát jövendölte volna meg. Az elhangzottak alapján természetesen a korabeli és a jelen társadalmi kérdései is szóba kerültek. A találkozó már a Széchenyi téren fejeződött be, ahol a könyvtár és a dr.Andrássy Ernő múzeum, illetve a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság nevében helyeztek el koszorút Máté Imre szobránál.

Rencz Csaba