Őrzik identitásukat a németek

Őrzik identitásukat a németek
Nagyvárad – Csütörtökön a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében éves közgyűlését tartotta a Német Demokrata Fórum. A vezetőség tagjai egyaránt az identitás megőrzésének fontosságát emelték ki.

Az egybegyűlteket Helene Vodă, a Német Demokrata Fórum Bihar megyei szervezetének elnöke köszöntötte. Arra kérte őket: vegyenék részt minél többen az NDF által szervezett különböző rendezvényeken, és őrizzék a német identitásukat, mert „sohasem szabad megfeledkezni arról, hogy miért vagyunk egy adott szervezetnek a tagjai”.

Ezt követően az éves beszámolókra került sor, különböző szakterületekre (gazdaság, turizmus és szabadidő, szociális ügyek, ifjúság, kultúra, projektek, pénzügy és oktatás) lebontva. A jelentésekből egyebek mellett kiderült: javítási és felújítási munkálatokat végeztek az NDF székhelyén és a tulajdonában levő két gépművön. Tizenkét alkalommal mikrobusszal, ötször pedig vonattal utaztak, mely kirándulásokon  250 személy vett részt, akik közül 139 Fórum-tag. Egy év leforgása alatt ugyanakkor csaknem megduplázódott a tagok száma. A vezetőség igyekszik beazonosítani a német származású kisnyugdíjasokat, a munkanélkülieket, a sokgyermekes családokat és a fogyatékkal élőket, s a lehetőségekhez mérten próbál segíteni nekik. Tervezik a szociális szolgáltatások  bővítését, kisebb tartalékuk van szív- és érrendszeri gyógyszerekből, szemüvegekből és botokból is. Szintén említésre méltó még, hogy karácsonyi csomagokat is osztogattak a rászorulóknak.

Bővítenék az iskolát

Rendkivül sikeresnek mondható a Regenbogen ifjúsági tánccsoportnak a tevékenysége, számos helyre hívják a fiatalokat. Az NDF kulturális élete is gazdag, újabban a gyulafirátótiakkal is felvették a kapcsolatot, de azért jó lenne, ha többen énekelnének a kórusban, hangzott el a felhívás. A Fórum kiválóan együttműködik a médiaorgánumokkal is, átláthatóságra törekszik, és egy interkulturális projektben is részt vett. Ugyancsak sikeres évet zárt pénzügyi szempontból is. A Franz Schiller Középiskolába 407 diák jár, német nyelven pedig 173 óvodással foglalkoznak. Bővíteni szeretnék a líceumot, de egyelőre problémát okoz egy telek-ügy.

Az NDF idei tervei

Helene Vodă az NDF idei tervei közül megemlítette, hogy meg akarják ünnepelni a Kisebbségek Napját. Arra hívta fel a figyelmet: az országos NDF döntése alapján a tagsági díj értéke változatlan marad, és egységes, új tagsági könyvek készülnek. Várhatóan megváltozik az alapszabályzat, így tagok lehetnek majd azok is, akik csupán 25 százalékban német származásúak. Egy szentmisén megemlékeznek majd az elmúlt évben elhunyt tagokról is. Az elnökasszony ugyanakkor arra kérte a jelenlevőket: a népszámláláskor bátran vállalják német származásukat.

A csütörtöki közgyűlésen kulturális műsor is volt, közreműködött az NDF kórusa, valamint az Enzian és a Regenbogen tánccsoportok.

Ciucur Losonczi Antonius

Címkék: , ,