2012.02.3 16:29; Frissítve: 2012.02.3 16:29


Rövidpályás gyorskorcsolya Vk – Heidum és Dénes a legjobb magyar pénteken

Budapest, 2012. február 3., péntek (MTI) – A magyar versenyzők közül Heidum Bernadett és Dénes Veronika szerepelt a legjobban a rövidpályás gyorskorcsolyázók moszkvai Világkupájának pénteki nyitónapján.

A viadal hivatalos honlapja szerint a múlt hétvégi, csehországi Európa-bajnokságon 1000 méteren ezüst-, a váltóval bronzérmes, összetettben negyedikként záró Heidum sikerrel vette az 1000 méter népes mezőnyének mindkét selejtezőjét, ezzel bejutott a szombati negyeddöntőbe. A legrövidebb távon, 500-on azonban sem neki, sem a táv friss Eb-bronzérmesének, Keszler Andreának, sem pedig Lajtos Szandrának nem sikerült továbblépnie, de szombaton a reményfutamokban mindhárman megpróbálhatnak még bejutni a negyeddöntőbe.

A moszkvai Vk-n a férfiak és a nők számára is két 1500-as versenyt rendeznek. Az egyikben a nőknél Dénes Veronika futamát megnyerve lett elődöntős, Tóth Patrícia pedig a vigaszágon harcolhatja ki a továbbjutást, míg a másik 1500-as viadalon Dénes, Tóth és Kónya Zsófia is a reményfutamokban próbálhat szerencsét szombaton. A Lajtos, Heidum, Keszler, Tóth összetételű női váltó a selejtezőben a japán, a dél-koreai és a német stafétával került össze, s a futamban negyedikként zárt, így nem lesz érdekelt a szombati elődöntőben.

A férfiaknál 1000 méteren Varnyú Alex, Burján Csaba és Lóth Dávid Manó, 500-on Béres Bence és Oláh Bence, az egyik 1500-as versenyben Béres, Oláh és Liu Shaolin Sándor, a másikban pedig Lóth, Burján és Varnyú a szombati reményfutamokban igyekezhet kiharcolni a továbbjutást. A Béres, Oláh, Burján, Liu alkotta váltó a selejtezős futamában – a női stafétához hasonlóan – negyedik lett, így nem folytathatja tovább a küzdelmet.

 

MTI


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Feltámadásra készülnek a Bikák
Miskolc - Adorján Zoltán csapata szombaton már a harmadik meccsét játssza, és első győzelmére készül. tovább »
Budovinszky, Menougong: az első távozók
Miskolc - Szombaton 15 órától, a Vasas elleni hazai összecsapással zár szezont a DVTK. tovább »
Kiss Pál Tamás a magyar autósport első monacói dobogósa
Kiss Pál Tamás sporttörténelmet írt. A 21 éves tehetség a GP3 történetének legelső monte-carlói futamán a [...] tovább »
Két maratont rendeznek egy hétvégén
Miskolc - Június 9-én, szombaton a terepfutásé, másnap pedig a hegyikerékpározásé lesz a főszerep. tovább »
MSE: Csak mentalitás kérdése a győzelem
A labdarúgó NB II Keleti csoportjának 29. fordulójában Vecsésen játszik a Mezőkövesd-Zsóry szombaton 18 órától. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés