Rövid tanulmány a felkapaszkodottakról (V. rész)

Rövid tanulmány a felkapaszkodottakról (V. rész)
Egy kíváló esettanulmánnyal találkozhatunk pont Nagyváradon, azon szervezet ”operagáláinak” idején, mely a közönséget és hatóságokat győzködi egy helyi operaegyüttes megalakításáról.

A tisztelt olvasók két fontos részletet kell ismerjenek: az operába akkor is járhatunk, ha megveted az operát- mint ahogy az én esetemben is történik, a balett báját és csendjét kedvelvén- és azon ritka eseteken kívűl, ahol nagy operaházak (MET, Garnier Opera vagy a Milanó-i Scala) előadásaira találhatóak jegyek, a résztvétel célja nem a zene, hanem a szocializálás. A másodrendű jelentőségű operaházakban, vagy az opera nélküli városokban, mint amilyen a miénk, a tekintetet nem a színpad felé kell irányítani, hanem a terem fele.

Az Aida nagyváradi produkcióján, öt percnyi előadás elég volt arra, hogy meggyőződjek: a digitálisan megalkotott díszletek szemmel látható összeállítási hibákkal rendelkeztek, a színpadi mozgás nem volt begyakorolva, a kulisszák nem voltak elég erős színűek ahhoz, hogy eltakarják az ugyanazon jelmezért harcoló szereplőket a függöny mögött és Aida kétszer olyan idős volt mint az apja. Egy kezdőkből álló előadás, amit a házigazdák harsányan vezettek fel és nemcsak hogy jobban méltatták mint egy remekművet, hanem burkoltság nélkül biztatták a közönséget arra, hogy méltónak mutatkozzanak arra ami készül számukra és ők teljesítették is ezt, mobiltelefonnal vagy tablettel filmezve, miközben snacks-et ropogtattak vagy vakuval fényképeztek.

A bal oldalamon levő páholyban, egy egészségtelenül fehérre púderezett hölgy a ”szépségnek” egy súlyos, tántoríthatatlan és félelmetes elmélkedésébe volt dermedve, elégedetlenül megrándulva a tapsra vagy a férje elégedettségi megnyilvánulásaira. Egy régimódi, meggyszínű kosztümöt viselt, a kommunista viseletek ünnepi stílusára emlékeztetve, illetve aranyfülbevalót a fülcimpájában. A füleiben viszont kicsi vattacsomókat viselt, arra emlékeztetve, hogyha az alkalom eleganciát és komolyságot kíván, a huzat egy leküzdendő veszély marad bármilyen körülmények között is. A jobb oldali páholyban felkapaszkodott fiatal házaspár. A hölgy, látszólag erőlködve szerzett egy meghívót és a kulturális szocializálási művelet vezérének tűnt.

A férfi szemmel láthatóan zavarban érezte magát és a hiányosságainak következményeként történő gyakori megszólítások, illetve a társasági életbe való kimenetel okozta veszekedések adták az erőlködés mértékét. Bármilyen fészkelődése a székben és hajigazítási, vagy csokornyakkendőjének megigazítási próbálkozása egy agresszív süvöltést váltott ki, mint ahogyan az anya diszkréten megdorgálja gyermekét. A szomszéd első bizonytalansága a zenéhez kötődött: vajon muszáj volt mindent elénekelni, nem lehetett volna a dallamok között normálisan beszélni? Annál is inkább, mert az olasz szöveg nem volt lefordítva, mivel a nemesi társasága vitathatatlanul be kellett bizonyítsa mindenkinek, hogy az operai olasz ismert számára és nem szükséges a fordítás, mindezt azért, hogy ”a helyzet magaslatán” tűnjön. Belunva a hangversenybe, az úriember kivett egy mobiltelefont, melynek képernyőjén a szemem sarkából megláttam a kedvelt Angry Birds játékot még mielőtt a hölgy keze brutálisan elvette volna a készüléket. Az első felvonás utáni szünetben, kegyetlenül véget ért az a boldogság, hogy minden beteljesedett: még négy felvonás következett, melyek elviselésének kínja előreláthatatlan intézkedéseket követelt. Teljes hallgatásban, úgy, hogy a házisárkány ne riadjon fel, az úriember, felfoghatatlanul, kihúzta a lábát a cipőből. Ami azután következett, az az úriember lelkében ébredt boldogságok és kínok párhuzamos előadása volt, melyeket az úriember lelkében a színészek által színpadra vitt boldogságok és kínok váltottak ki. Aida hosszú áriája után, az úriember hangosan pufogott, mint aki a szólistanőhöz hasonlóan elfáradt; az egyiptomi hadsereg győzedelmes menete váratlan örömöket hozott: a katonák, a Kolozsvár-i balett férfitagjai voltak és a testresímuló, bőrszínű fehérneműk, melyek az egyiptomi szoknyák alól kilátszottak, arra késztették szomszédomat, hogy megelégedve felkiáltson, hogy látta a nemi szervüket.

A tisztelt olvasók tévednek, ha azt hiszik, hogy a leírásbeli férfit kritizálom. Ellenkezőleg , az elbűvölő megnyilvánulásai segítettek elviselni a végéig a förtelmes előadást. Az egyetlen kritikám a rosszaság fejének szól, annak a hölgynek, aki felkapaszkodotti kötelességtudatból elcipelte őt oda és aki arra kötelezte, hogy elviseljen olyat, ami szemmel láthatóan boldogtalanná teszi. Megrémít annak a gondolata, hogy mi történt az úriemberrel mikor hazaértek, ahol nem volt senki aki megkímélje a büntetéstől.

Gabriel Miloia

Címkék: ,