ERDON Helyi hírek

2008.06.06. 18:46

Harmadik mandátumát kezdi a szentjobbi polgármester

<p>Bihar megye – Harmadik mandátumát kezdi Berettyócsohaj község élén rövidesen Zatykó István polgármester. Legfontosabb feladatának a községközpon Szentjobbra helyezését tekinti, ami immár megvalósítható.</p>

Zatykó Istvánnak az RMDSZ  belső választásán nem volt vetélytársa, a június elsejein négy ellenfele akadt a PSD, a PNL, a PNG és a PD-L képviseletében. (A községhez a magyarok lakta Szentjobb mellett Berettyócsohaj – mint központ, Farnas és Csanálos tartozik.) Olyan sikeres négy év áll mögöttünk, ami a legsikeresebbnek mondható talán az elmúlt 40 esztedőt alapul véve is, mondta el véleményét a polgármester arra a kérdésre, miért választották újra vezetőjüknek az emberek. A román lakosság is sokat segített a voksolásnál, vagy azzal hogy „jól” pecsételt (például Farnason a 91 leadott szavazatból 18-at kapott, de az RMDSZ tanácsosi listája is hatot), vagy azzal, hogy nem ment el az urnához.

Ivóvíz minden utcában

A talán legnagyobb eredmény a vízhálozat kiépítése, mely részben még folyamtban van, viszont ha készen lesz, akkor elmondható, hogy a község minden településének minden utcájában van vezetékes ivóvíz. Zatykó István szerint a megyei önkormányzatban történt változások ellenére nem fog nagymértékben változni a támogatottság, mint mondta, aki jól dolgozott azt ezután is segíteni fogják. Úgy vélte, hogy a megyében az aktuális „kormánykoalíció” továbbra is működni fog. A jövő tervei között elsősorban a megkezdett projektek folytatása szerepel (utak, járdák javítása, iskolák modernizálása), a vízvezetés befejezése után pedig következhet a csatornázás.

Megvalósítható lett az álom

A szentjobbiak régi vágya valósulhat meg akkor, ha sikerülne elérni, hogy településük legyen a községközpont. Az 1968-as közigazgatási átrendezésig minden falunak saját elöljárósága volt, az összevonáskor Berettyócsohaj lett a központ, a hivatalos álláspont szerint azért, mert az van legközelebb a (Margitta–Nagyvárad) főúthoz. A gondolat nem újkeletű tehát, viszont most az önkormányzatban 11 tanácsos közül 8 magyar (egyel több, mint korábban), azaz kivitelezhető is lett. A megvalósításnak infrastrukurális akadálya sincs.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!