Roncsprogram: nagy siker Váradon is

Bihar megye – Minden eddiginél sikeresebb az épp futó roncsautóprogram országszerte, így Váradon is. Ma mégis miniszteri segítséget kért a REMAT.

Nagy népszerűségnek örvend a két hete indult újabb roncsautóprogram (amelynek adminisztratív részleteit már ismertettük lapunkban), s így van ez Nagyváradon is. A bihari megyeszékhelyen két REMAT-kirendeltségen lehet leadni az öreg járgányokat, s az értük járó utalványokat igényelni. Az egyik a Rampei utcán van, a másik a Borsi út 37B szám alatt (amely a Hőerőmű mögött található, s egy kis ipari úton közelíthető meg). Az utóbbit felkereste mai nagyváradi látogatása során Borbély László környezetvédelmi miniszter is, aki a program egyik központi felelőse.

Könnyítést ígért

A miniszter a helyszínen is megerősítette, hogy elégedett a programmal. Kifejezetten az a REMAT Borsi úti kirendeltségének igazgatója is, aki azonban panasszal is fordult a tárcavezetőhöz. Azt kifogásolta, hogy az autókat leadóknak járó utalványokért a REMAT képviselőinek minden egyes esetben személyesen kell elmenniük Bukarestbe. „Legalább hetente van egy repülőutunk csak ezért, s az általában száz körüli számú utalvány nagyon hamar elfogy, úgyhogy mehetünk újra meg újra” – mondta az igazgató. Borbély László olyan tekintetben ígért neki segítséget, hogy a jövőben egyszerre jóval több utalványt kapnak majd kézhez – bár ezekért ezentúl is személyesen kell Bukarestbe menniük.

Maga a program egyébként az igazgató várakozását is messze meghaladta. A Borsi úti telephelyen is egymásra feltornyozva, nagy tömegben állnak már a leadott régi autók – túlnyomó többségükben Daciák. „Nem tudom mi lett, de most minden eddiginél többen jönnek mindkét váradi telephelyünkre. Befogadó kapacitásunk még van, de ha ez így megy, akár az is elfogyhat, ahogy az utalványok is hamar gazdára lelnek” – mondta a lerakat vezetője. A kormány eddig egyébként összesen 40.000 értékjegyet gyártatott le, ebből 32.600-at már ki is osztottak a REMAT-nak.