Romantikus orosz muzsika

Nagyvárad – A csütörtöki hangersenyen Rahmanyinov és Csajkovszkij népszerű kompozíciói hangzottak el. Az est karmestere Dumitru Goia, szólistája Andreas Iliuta zongoraművész volt.

A műsor első felében Rahmanyinov közkedveltségnek örvendő II. c- moll zongoraversenye (op. 18., 1901) hangzott el a Milanoban élő román származású fiatal Andreas Iliuta előadásában. A szerző életművnek csúcsát jelentő mű drámaiságát, belső szenvedélyes mozgalmasságát igyekezett közel hozni hallgatóságához, noha le kellett győznie kezdeti félénkségét, ugyanis első alkalommal lépett fel zenekari együttessel. Sokkal inkább ráéreztetett a lirikus tétel mondanivalójára. Színesen, meghitten közvetítette a szépívű melodikát. Az első tétel szenvedélyes viharzású kitárulkozását is élvezhettük a fiatal művész előadásában. Színes hangszerhangja és igényes dallammintázása mindenütt érvényesült.

Orosz klasszikus

A műsor második felében Csajkovszkij drámai, sőt, tragikus érzelmi fűtöttséget közvetítő muzsikája, a VI. h-moll „patetikus” Szimfónia csendült fel. Az 1893-ben Szentpéterváron bemutatott mű a halálát megérző zeneköltő megrendítő vallomása. Maga a szerző így ír művéről: „Ebben a szimfóniában agyonhajszolt lelkemet tártam fel, és szeretem őt mint soha azelőtt, mint zenei gyermekemet.” Minden ütemében a pesszimuzmus ellen lázad a költő. Zenéje rokonítható Tolsztoj, Csehov és más orosz írók humanizmusával. Az első tételben a halálát megérző költő megrendítő hangon búcsúzik az élettől. A második tételben már igyekszik feloldani ezt a tragikumot, ugyanis itt elgáns, táncos jellegű ritmusok csendülnek fel, idézve az orosz népzene ötnegyedes ritmikájú muzsikáját. A harmadik tétel indulószerű, erőteljes és dinamikus zenét tár fel. A befejezést nyugodtan nevezhetjük gyászódának. Csajkovszkij ebben a megrendítő vallomásában az élettől búcsúzuik. A karmester Dumitru Goia, aki  Szentpéterváron is folytatta tanulmányait, kiválóan vezette filharmóniuks együttesünet. A művészi megvalóítás magas szinvonalú volt. A karmester nagyszerű virtuozitással tartotta kezében a zenekart. Mindenekelőtt a konfliktuzs megteremtésében mutatkoztak meg vezénylői kvalitásai. Eszközeiben könnyed, fölényes, erőszakosságtól mentes volt. A teljes létszámú filharmonikus zenekar szinte szárnyakat kapott és ritka élményben részesítette a hallgatóságot. Mind a fellépő szólistát, mind a karmestert és zenekart szünni nem akaró tapssal jutalmazta a népes hallgatóság.

Tuduka Oszkár