Romániai látogatáson vesz részt Richard G. Roberts

Romániai látogatáson vesz részt Richard G. Roberts professzor, a Családorvosok Világszövetségének (WONCA) elnöke. A professzort Bukarestben fogadta Cseke Attila egészségügyi miniszter.

A találkozón Richard G. Roberts felhívta a figyelmet, hogy a családorvosok fontos szerepet játszanak minden ország egészségügyi rendszerében.

„Munkám során nagyon sok országba ellátogatok, és el kell mondanom, hogy az egészségügy terén tapasztalt problémák nagyjából mindenhol azonosak. Románia esetében a gazdasági válság érezteti hatását az egészségügy területén is” – fejtette ki a professzor.

Cseke Attila szaktárcavezető elmondta, hogy a jelenlegi problémák Romániában elsődlegesen a pénzhiányra vezethetők vissza, akárcsak más szakterületek esetében is. A miniszter felhívta a figyelmet, hogy a családorvosi rendszer működése több tényezőtől függ: szerepet játszik benne a rendelő által nyújtott szolgáltatás minősége, a személyzet hozzáállása, a beteggel való kommunikáció, az önkormányzat és állam által nyújtott támogatás és nem utolsósorban egyfajta mentalitásváltás is.

„A családorvosi szakterületet nagyon fontosnak tartom, hiszen gyakorlatilag a legszélesebb körben elterjedt egészségügyi szolgáltatás. A nyugati államokban is évtizedekbe telt, hogy a rendszer a jelenlegi szintre érjen, Romániában pedig még csak az első fázisnál tartunk Sajnos, Romániában az emberek megszokták, hogy minden apró problémával a kórházba utaltatják be magukat, sok esetben fölöslegesen terhelve ezzel a rendszert.” – mondta a szaktárcavezető, hozzátéve,hogy a lakosság körében ezt a mentalitást nem lehet rövid időn belül megváltoztatni, „viszont minden javaslatot és kezdeményezést, amely a családorvosi rendszer szilárdabb alapokra való helyezését eredményezi, örömmel fogadunk”.

Richard G. Roberts a maga során elmondta, hogy hazájában, az Amerikai Egyesült Államokban sem zajlik zökkenőmentesen mindenhol az egészségügyi rendszer fenntartása, holott Amerika a befektetések terén vezető helyet foglal el a világon.

A WONCA elnök bizonyos megoldásokat is javasolt a rendszer hatékonyabbá tételéhez, így például a telemedicina gyakorlatba ültetését, amely jelentősen segítené a családorvosok munkáját, főleg vidéken, ugyanakkor költséghatékony is.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .