Romániai gyermekek a terror sújtotta Srí Lankán

Romániai gyermekek a terror sújtotta Srí Lankán
A Srí Lankán tartozkodó nyolcfős román gyerekcsoport a iaşi-i Costache Negruzzi Kollégiumból érkezett Colombóba egy nemzetközi iskolai csereprogramon keresztül, nyilatkozta az AGERPRES hírügynökségnek Elvira Rotundu, az iskola igazgatója.

Az igazgató szerint a nyolc 10. és 11. osztályos tanuló április 16-án, kedden indult el Srí Lankára, ahol egy nemzetközi tapasztalatcsere-programon vettek részt a colombói Visakha Vidyalaya iskolában. A gyerekek április 25-én, pénteken kellett volna visszautazzanak Romániába.

‘Iskolánk oktatási és kulturális tapasztalatcsere-programot futtat egy ottani iskolával, már negyeduk éve. Ők kétszer voltak már Romániában. Mi 2017-ben voltunk ott egy diák- és tanárcsoporttal. Most mentek el második alkalommal oda iskolánk képviselői. Beszéltem a csoportot kísérő tanárnővel, a gyerekek biztonságban, hatósági védelem alatt vannak. Pénteken kellett volna visszatérniük az országba, azonban amint lehet, az első repülőjárattal érkeznek’ – mondta el az iskola igazgatója.

Teodor Meleşcanu külügyminiszter vasárnap este jelentette be, hogy Colombo külvárosában, egy katonai bázisnál helyezték biztonságba azt a nyolc romániai gyermeket, akik a merényletek idején Srí Lanka legnagyobb városában tartózkodtak.

A külügyi tárca szerint a gyerekcsoport április 26-án fog visszatérni Romániába.

A colombói román nagykövetség előzetes információi szerint húsvétvasárnap nyolc helyen történt robbantásos merénylet Srí Lankán: három katolikus templomban, három luxusszállodában és két szabadtéri helyszínen.

A France Presse hírügynökség által idézett helyi rendőrség szerint a halálos áldozatok száma hétfő reggel 290-re volt tehető, a sérült személyek száma pedig elérte az 500-at.

www.agerpres.ro