2011.12.1 11:16; Frissítve: 2011.12.1 11:16


Romániában uzsora elleni törvény lépett hatályba

Romániában uzsora elleni törvény lépett hatályba
Romániában uzsora elleni törvény lépett hatályba, miután Traian Basescu államfő aláírta az erről szóló jogszabályt, és az megjelent a román hivatalos közlönyben.

A parlamentben a kormányon lévő Demokrata Liberális Párt (PD-L) törvényhozói nyújtottak be az uzsora betiltásáról szóló törvényt, amelyet a szenátus ősszel elutasított. Ügydöntő jogkörrel azonban a képviselőház rendelkezett, s az végül elfogadta a törvényt.

Ez kimondja, hogy Romániában törvénytelen az uzsorázás. A bűncselekményt elkövető magánszemélyek hat hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatók, a belőle származó anyagi hasznot pedig a hatóságok elkobozzák.

A törvényre azért volt szükség – érveltek a kezdeményezők -, mert Romániában elfogadtak ugyan egy új büntetőtörvénykönyvet, amely szintén tiltja az uzsorázást, de az még nem lépett hatályba, így joghézag keletkezett.

Romániában főleg Bukarest környékén szoktak lecsapni rendőrök bűnszövetkezetekbe tömörülő uzsorásokra, de ez a jelenség más dél-romániai nagyvárosokban is elterjedt. Erdélyben a magyarok által lakott vidékeken is főként nagyobb városokban üti fel a fejét a jelenség.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Országos hírek
Bűnügyi feljelentést tesz az EMNP a rendőrség ellen a párt támogatóinak “zaklatása” miatt
Bűnügyi feljelentést tesz az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a rendőrség ellen, mert az - a romániai magyar párt [...] tovább »
Kövér megerősítette az RMDSZ-nek, hogy részt vesz az MPP kampányrendezvényein
Megerősítette Kövér László a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) főtitkárának írt [...] tovább »
Kártérítés a burgonyatermelőknek
Június negyedikéig tehetik le támogatási kéréseiket a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség [...] tovább »
Szijjártó: nincs napirenden magyar-román kormányfői találkozó
A miniszterelnök szóvivője szerint nincs napirenden magyar-román kormányfői találkozó. Szijjártó Péter ezt [...] tovább »
Újratemetés: Frunda és Bunta ellenzi
Frunda György szenátor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) marosvásárhelyi polgármesterjelöltje [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés