Romániában nem jó gyereknek lenni

Romániában nem jó gyereknek lenni

A Child Poverty Action Group (CPAG) által
készített felmérés
eredményét így lehetne
összegezni. Huszonkilenc európai ország
között Románia utolsó helyen
áll a gyerekek oktatása terén, az
emberi kapcsolatok rangsorán pedig az
ötödik helyet foglalja el, derül ki egy brit
felmérésből.

Románia a 25. helyet foglalja el a gyerekek
életkörülményeinek
minőségét illetően 29
európai ország közül, derül ki
a Child Poverty Action Group (CPAG) által
közölt felmérésből, melyet a
York Egyetem brit kutatói végeztek. A
román hatóságok elfogadják a
brit kutatók eredményeit és a
szegénységet tekintik a legnagyobb
problémának. Hollandia biztosítja a
legjobb feltételeket a gyerekek és fiatalok
fejlődéséhez, megelőzve
Svédországot és
Norvégiát, míg Bulgária,
Lettország, Litvánia és Málta a
sereghajtók. A kutatók 29 európai
országban vizsgálódtak – az EU 27
tagállama, valamint Norvégia és Izland
– 43 különböző kritérium
szerint. Ileana Savu, az Országos
Gyermekjogvédelmi Hatóság
államtitkára azt nyilatkozta, elsősorban
az egészségügyi és az
oktatási rendszer tekintetében kell
cselekedni, főleg a bölcsődei rendszer
kibővítése, az iskolaelhagyás
megakadályozása és az iskola
utáni oktatási rendszer kidolgozása
terén.