Romániában Kolozsvár lehet az első város, amely bevezeti a járművezető nélküli tömegközlekedési buszokat

Romániában Kolozsvár lehet az első város, amely bevezeti a járművezető nélküli tömegközlekedési buszokat
Romániában Kolozsvár lehet az első város, amely bevezeti a járművezető nélküli tömegközlekedési buszokat, a helyi önkormányzat egy kísérleti projektet indított ennek érdekében – jelentette be hétfőn Emil Boc, a település polgármestere.

A városvezető elmondta, hogy Bécs, Párizs és Lyon mintájára indítják el a sofőr nélküli buszokat, amelyek kizárólag a belvárosban közlekednének egy kijelölt sávon. A polgármester reményét fejezte ki, hogy már a jövő évben forgalomba áll az első ilyen busz, amelynek mintegy 10 megállója lesz és körülbelül 12 személy szállítására lesz alkalmas.
Az önkormányzat a helyi Műegyetemmel együttműködésben akarja megvalósítani a kísérleti projektet. Boc szerint Kolozsvár ezzel a kezdeményezéssel is megerősíti a márkanevét, amelyet az innováció és a mesterséges intelligencia támogatása terén alakított ki.
Kolozsvár tömegközlekedése az elmúlt tíz évben dinamikusan fejlődött, Romániában a kincses városban jelentek meg először az elektromos meghajtású buszok. Ennek ellenére folyamatosan gondot okoz a zsúfoltság, a polgármesteri hivatal a tömegközlekedés korszerűsítésével akarja csökkenteni a város méretéhez képest túl nagy forgalmat, arra ösztönözve a lakosokat, hogy minél többen használják a tömegközlekedési eszközöket a személygépkocsi helyett.

(MTI)