Romániában egyesek egyenlőbbek, mint mások…

Antal Árpád képviselő parlamenti felszólalásában közölte: Campeni helységben tábla jelzi, hogy „Üdvözöljük a Mócok országának fővárosában”, ugyanígy a Székelyföld is létezik, mindannyian tudjuk hol kezdődik és hol ér véget.

– A XIX századi erdélyi román memorandisták kijelentésére – egy nép létezését nem vitatni, hanem állítani kell –, az akkori erdélyi realitásokra reflektálva, a mai aktuálpolitikai helyzetre érvényesen elmondható: egy  régió létezése hasonlóképpen nem kérdőjelezhető meg, dacára annak, hogy egyes állami hatóságok erőteljesen tagadni próbálják ezt – jelentette ki Antal Árpád Kovászna megyei képviselő kedden, parlamenti felszólalásában.

Kiemelte: Campeni helységben tábla jelzi „Üdvözöljük a Mócok országának fővárosában”, ugyanígy a Székelyföld is létezik, mindannyian tudjuk hol kezdődik és hol ér véget. Az említett tábla  nem zavarta az Országos Útügynökséget, zavarta viszont a Székelyföld tábla, amelyet augusztusban eltávolítottak. Romániában egyesek egyenlőbbek, mint mások, hívta fel a figyelmet a képviselő, aki felkérte a szállításügyi minisztert, sürgősen menessze tisztségéből Cristian Duica igazgatóhelyettest, aki az eltávolításról szóló átiratot aláírta. Törvényes és korrekt tehát az „Üdvözöljük a Székelyföldön!” táblák elhelyezése, összegezte a honatya, hozzátéve „ne játsszatok a székelyekkel, hogy jól élhessetek!”



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter