Románia nem felelős

„Nem Románia felelõs a Moldovai
Köztársaság
demokratizálódásának kudarca
miatt, hanem azok, akik veszélyes módon
vezetik azt az országot”, szögezte le kedden
Traian Basescu államfõ a román
parlament két házának plénuma
elõtt tartott beszédében, melyet a
Moldáviában kialakúlt helyzet
kapcsán mondott el.


Basescu beszédében, – mely Románia
hivatalos álláspontját hivatott
képviselni ebben az ügyben – kijelentette,
hogy Kisinyov vádjai Románia
irányába precedens nélküliek,
és annál is súlyosabbak, mivel
mindezeket a vádakat megalapozott
bizonyítékok hiányában
fogalmazták meg. Basescu emlékeztetett
arra, hogy a jogrend
helyreállításának
felelõssége a szomszédos
országban kizárólag a Moldovai
Köztársaságot terheli. Basescu
ugyanakkor kijelentette: „a mi
kötelességünk az, hogy ne hagyjuk
cserben azokat, akik a mi nyelvünket
beszélik (…) Nem fogadhatjuk el azt, hogy
románokat kiáltsank ki
bünösnek, csak azért mert
románok”, hozzátette azonban, hogy
Romániának nincsenek területi
igényei, nem akar
határmódosítást és
nem vonja kétségbe Moldávia
szuverenitását. Végezetül
Basescu hangsúlyozta, hogy Románia azon
lesz, hogy nemzetközi bíróság
elé kerüljenek azok, akik román
állampolgároknak nem tették
lehetõvé azt, hogy felvegyék a
kapcsolatot Románia moldáviai
külképviseletével,
végezetül pedig leszögezte, hogy
Románia a továbbiakban is
támogatni fogja Moldávia
demokratizálódását
és nem fogja megengedni azt, hogy a Prut egy
új vasfüggonnyé váljon.


 

Kapcsolódó linkek:


• Moldova szerint Románia
áll a tüntetések
hátterében


• Moldova kiutasít
három romániai
újságírót


• Moldova megtiltotta több
száz román állampolgár
beutazását


• Meghalt a moldovai
tüntetések egyik sebesültje