Románia Közép-Európán keresztül kapcsolódhat az Unióhoz

Kolozsvár – Romániának újra
kell gondolnia szerepét
Közép-Európában, ugyanis csak
ennek a térségnek a
segítségével tud igazán az
Unióhoz kapcsolódni – jelentette ki
Winkler Gyula pénteken, Kolozsváron, ahol a
Romániai Magyar Üzleti Egyesület
által szervezett konferencián vett
részt.


A rendezvényen jelen volt Füzes
Oszkár bukaresti magyar nagykövet.
„Románia két éve tagja az
Európai Uniónak. Úgy vélem,
az igazi kapcsolódás az Unióhoz
akkor lehetséges, ha az ország nagyobb
szerepet vállal
Közép-Európában. Azonban az
elmúlt időszak azt mutatja, hogy
Románia sokkal inkább a Fekete-tengeri
országokra, a Délkelet-Európai
és a Balkán térségeire
fekteti a hangsúlyt és éppen
ezért az egyensúlyt vissza kellene
billenteni. Románia is hozzátartozik
Közép-Európához, amely fontos
hídszerepet tölthet be az Unió
fele” – magyarázta az RMDSZ
európai parlamenti képviselője.
Szerinte ebben a Közép-Európa
és Románia egyenletben a magyar és
a román kereskedelmi és gazdasági
kapcsolatok kiemelt fontossággal bírnak.


 „A román-magyar közös
kormányülések
megszervezését folytatni kell, mert egy
értékes kezdeményezés. Az
első négy alkalommal megtartott
közös kormányülésen
meghozott gazdasági és kereskedelmi
intézkedéseknek nagy szerepük volt a
két ország kapcsolatainak
fejlődésében. Önök, akik
befektetésekkel foglalkoznak,
vállalkozásokat vezetnek, tudják a
legjobban, hogy van az üzleti
szférában több olyan terület
is, ahol érdemes a gazdasági
válság idején is
együttműködni” – mutatott
Winkler Gyula.


Az EP-képviselő az energetikai, a
közlekedési és vasúti
infrastruktúra, valamint a
távközlési
együttműködésre utalt, kiemelve a
határokon átívelő kapcsolatok
fontosságát. Az előbb felsoroltak
nem jelentik a teljes
együttműködési palettát,
amelyek európai és kormányzati
támogatásokat élveznek, de
ugyanakkor a képviselő szerint arra is
figyelni kell, hogy a köz- és
magánszféra közötti
partnerségek is kialakuljanak.


„A gazdasági
világválság idején
országainknak
létfontosságú, hogy a
gazdasági együttműködés
és a kereskedelmi forgalom intenzívebb
legyen, ami Románia esetében az
egyensúlyt is helyre billentené, ami az
Európában elfoglalt szerepét
illeti” – mondta Winkler Gyula.


Ennek kapcsán az európai
képviselő elmondta, hogy nem tartozik
azoknak az optimistáknak körébe,
akik már látják a gazdasági
válság végét és
úgy gondolják, hogy
akadálymentesen folytatódik a
globalizáció folyamata. „Én
inkább egy moderáltan pesszimista
álláspontra helyezkedem, elsősorban
a világban tapasztalható gazdasági
folyamatok miatt, de ugyanakkor a román
kormány tehetetlensége miatt, illetve
azért is, mert késik az unió
válságkezelő programjának
életbeültetése. Szomorúan
tapasztaltam azt is, hogy a tagállamok a
szolidaritást csak szlogenek szintjén
fogadják el és a G20-as csúcson
sem sikerült a résztvevő
országok érdekeit
összehangolni” – magyarázta
Winkler.


A konferencián mintegy 50, magyar
befektetőket képviselő üzletember
vett részt, ahol Winkler Gyula A
gazdasági folyamatok várható
forgatókönyve a következő 10
évre
címmel tartotta meg
előadását.


Az európai parlamenti képviselő
négy forgatókönyvet mutatott be a
gazdasági folyamatok várható
alakulásáról az
elkövetkező 10 évben.


 


Ø     Az optimista
forgatókönyv szerint 2010-től
már gazdasági növekedés
várható, és folytatódik a
2008-2009-ben megtorpanást mutató
globalizáció.


 


Ø     A
mérsékelten optimista
forgatókönyv szerint csak
középtávon várható
gazdasági növekedés, és csak
akkor, ha sikerül a kormányoknak
összehangolni érdekeiket, amely egy
új gazdasági és
pénzügyi globális
kormányzást eredményez, és
újraindul a globalizáció.


 


Ø     A
mérsékelten pesszimista
forgatókönyv két év
recesszióval számol, majd ezt
követően lassú gazdasági
növekedés várható, a
globalizációs folyamatok
stagnálnak – ez a forgatókönyv
erős kormányzati beavatkozással
jár. 


 


Ø     A pesszimista
forgatókönyv szerint lefagy a
világgazdaság, megfordul a
globalizáció, a kormányok
protekcionista intézkedéseket hoznak,
és nacionalista retorikát
használnak, erősebb tervezési
szerepet kapnak, és a források
elosztását monopolizálják.
Ez egy elvesztett évtized
szcenáriója.