Román zeneszerzők művei a filharmóniában

A zongoraművész Mihai Ungureanu és a zenekar tagjai. Fotó: Dr. Ovidiu Bălănean
A zongoraművész Mihai Ungureanu és a zenekar tagjai. Fotó: Dr. Ovidiu Bălănean
Mérsékelt érdeklődés mellett zajlott péntek este a szokásos heti szimfonikus hangverseny a Nagyváradi Állami Filharmóniában. Ezt az alkalmat centenáriumi szimfonikus hangversenyként harangozták be.

Az est meghívott vendége a craiovai zongoraművész, Mihai Ungureanu volt, karmestere pedig Romeo Rîmbu, a filharmónia állandó dirigense. Amint már jeleztem, mérsékelt volt az érdeklődés a hangverseny iránt, talán amiatt is, hogy nem a szokásos időpontban, csütörtökön, hanem egy nappal később, pénteken tartották meg az elmúlt heti zenei eseményt az Enescu–Bartók koncertteremben. Az egynapos csúszást az okozta, hogy a szimfonikus zenekar tagjai hét közben Lengyelországban vendégszerepeltek.

Elsőként Theodor Rogalski (1901–1954) lengyel származású román komponista Három román tánc című szimfonikus szvitje csendült fel, melyet a zeneszerző 1950-ben komponált. Ez a szvit csak 1957-ben, a zeneszerző halála után vált ismertté, ugyanis ekkor adta ki az abban az időben működő Irodalomért és Művészetért Állami Kiadó. A zeneművet, mely három részből áll: Erdélyi tánc, Gaida és Havasi hóra, négy évvel a szerző halála után, 1958-ban mutatták be, a George Enescu nemzetközi fesztiválon. Péntek este a szimfonikus zenekar nagy tudással adta elő a Rogalski-művet.

A továbbiakban Dinu Lipatti (1917–1950) Román táncok zongorára és zenekarra című alkotása hangzott el. A szerző, aki sokunk számára zongoraművészként sokkal ismertebb, mint komponistaként, 1945-ben írta e művét. A Román táncok erőteljesen kötődik a román folklórhoz. A darabot a meghívott Mihai Ungureanu craiovai zongoraművész előadásában hallgathattuk meg, a zenekar kíséretében. Az előadóművészben egy igazi klasszist ismerhettünk meg, zongorajátékát élmény volt hallgatni még akkor is, ha a népzenéből inspirálódó mű zongoraszólójának nem egyszerű lépést tartania a zenekar játékával. Mihai Ungureanu nagyszerűen játszott együtt a zenekarral, természetesen Romeo Rîmbu karmester hozzájárulásával. A hallgatóság ütemes tapsát az előadóművész egy ráadással köszönte meg – igazi sikert aratva.

George Enescu emlékére

Szünet után Sigismund Toduţă (1908–1991) román zeneszerző II., d-moll szimfónia orgonával, George Enescu emlékére című műve csendült fel az Enescu–Bartók koncertteremben. A négytételes művet 1956-ban írta a nagy román komponista, George Enescu iránti tisztelete jeléül. A Toduţă-mű – mely sokunk számára abszolút premier volt – elnyerte a közönség elismerését. A szimfónia nagyon szép, fülbemászó muzsikáját a váradi szimfonikusok nagyszerű érzékkel tolmácsolták. Romeo Rîmbu dirigens és azok, akik ezt a pénteki műsort összeállították, valódi sikert mondhatnak magukénak, az előadott zeneművek elnyerték a hallgatóság elismerését.

Dérer Ferenc



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .