Román vendégmunkások Európában

Román vendégmunkások Európában
Több millió román állampolgár dolgozik Nyugat-Európában – elsősorban Spanyolországban és Olaszországban. Úgy tűnt, a gazdasági válság nyomán haza kell térniük, de kevesen mentek haza: a befogadó országban a munkanélküli-segély is háromszor annyi, mint otthon az átlagbér. Ahogyan egyikük fogalmazott: Spanyolországban élni lehet, Romániában csak túlélni.

A többségük mégis frusztrált, mert nem a képzettségük szerinti munkát végzi, hanem amit a helybeliek nem hajlandókmegcsinálni. Gyakran fölmerül, hogy bezzeg a magyarországiak nem mobilak, nem akarnak elmenni az országból. A román tapasztalatok azt mutatják: az megy el, akinek muszáj. Magyarországról – eddig még – nem volt muszáj.

– Ha a szüleim itthon maradtak volna Romániában, közmunkásként havi száz euróért söpörhetnék az utcát. Spanyolországban fejenként havi háromszáz euró szociális segélyt kapnak, továbbá ingyenes orvosi ellátást, pedig ott egy napot sem dolgoztak, és egy szót sem tudnak spanyolul. A rendelőben még az is ki van írva, hogy melyik orvos beszél románul – mondja a tizenkétezer lakosú Temes megyei Zsombolyán a harmincéves Gheorghe Hojda.

A fiatalembernekmost éppen nincsmunkája, nyolcszáz euró munkanélküli-segélyt kap Spanyolországból. Nyelvet tanulni jött haza – a nyelvóra ugyanis itt jóval olcsóbb, mint kint. Németül és angolul tanul, biztos benne, hogy a nyelvismerettel az idegenforgalomban is el tud helyezkedni.

Gheorghe Hojda 2001-ben ment ki Spanyolországba dolgozni. Fizetős hallgatóként két évet elvégzett politológus szakon a temesvári egyetemen, de a következő szemeszterre nem tudta befi zetni a tandíjat. Volt egy ismerőse, aki már kint élt Spanyolországban, ő hívta Castilla la Manchába egy Herencia nevű faluba. Nyolc éven át egy farmon dolgozott, leginkább almát, narancsot szüreteltek és szállítottak. Bejelentett állása volt, havi ezerötszáz eurót keresett. 2008-ban a gazdát halálos autóbaleset érte, Hojda munka nélkül maradt. Mivel a mezőgazdaságban dolgozott, ezért csak egy évig kapta a nyolcszáz euró munkanélküli-segélyt. Van azonban Spanyolországban egy fiataloknak járó segély, havi kétszáztíz euró, amely az ottani jövedelmekhez képest ugyan nagyon kevés, de még mindig majdnem annyi, mint a romániai átlagfizetés.

– Havi kétszáznegyven euróból szűkösen meg tudtam élni egyedül – ebből kétszáztíz volt a segély. Valami alkalmi munka mindig adódott mellette.

Időközben kivitte a szüleit is – velük és a barátnőjével élnek egy bérelt házban.

– Spanyolországban több százezer ház és lakás áll üresen, amelyeket a válság előtt építettek – meséli Hojda. – Olcsón lehet lakni. Herenciában mi háromszáz euró bérleti díjat fizetünk a lakásért. A rezsi százhúsz euró, ötszáz-hatszáz euróból kijön a havi élelem.

– Sohasem értettem, miért van az, hogy Romániában jóval drágább az élelmiszer, mint Nyugat-Európában – teszi hozzá a fiatalember, aki a fotó kedvéért megmutatja üresen álló, lepusztult lakásukat.

Közben beszélgetünk pár szót Mészáros Istvánnal is, aki kőművesként 1992-től 2006-ig Németországban dolgozott, most pedig otthon, Zsombolyán van saját cége. Mondja, hogy Spanyolországban a válság kezdete után leálltak az építkezések. Több olyan építőipari szakmunkást ismer, akik Spanyolországból kapják a munkanélküli-segélyt, otthon, Romániában pedig dolgoznak, ha van mit.

Senki sem tudja megmondani, hány román állampolgár él külföldön. A megbízhatónak tűnő becslések is szórnak erősen: ezek szerint 2,2 millió román él Nyugat-Európában, és körülbelül félmillió másutt: például Izraelben, Kanadában. De van olyan becslés is, amely négymillióra teszi a Romániától távol élő románok létszámát. Az idén népszámlálás lesz – akkor majd kiderül, hányan hiányoznak.

Antall István, az RMDSZ parlamenti képviselője szerint egyedül Spanyolországban 850 ezer román él hivatalosan – közülük csak a fővárosban 260 ezren. További 150 ezren viszont bejelentés nélkül tartózkodnak az ibériai országban – feketemunkából, segélyből, bűnözésből tartják fenn magukat. Olaszországban 700 ezer románról tudnak hivatalosan – a teljes létszámukat ott is egymillióra becsülik.

2008-ban, amikor a gazdasági válság lecsapott Európára, egy ideig úgy tűnt, hogy a kelet-európai vendégmunkásoknak haza kell térniük. Végül azonban mindössze harmincezer román tért haza. Hogyan lehet az, hogy Spanyolországban, ahol húsz százalék fölött van a regisztrált munkanélküliség, és amelyet úgy emlegetnek, mint ahol belátható távolságban van a költségvetés összeomlása, a munkák jelentős részét továbbra is külföldiekkel végeztetik el, és a szociális háló a külföldieknek is biztos védelmet nyújt? Gheorghe Hojda szerint Spanyolországban 2007-ben, a konjunktúra csúcspontján is tizenöt százalék körül volt a munkanélküliségi ráta, és meglehetősen magas a feketemunka aránya. Nagyon sokan vállalnak háztartási kisegítő munkát, takarítást, kertásást – ne szépítsük, cselédként dolgoznak. Ez a szolgáltatás egy átlagos spanyol családnak ma is fillérekbe kerül, és ezt kevéssé érintette a válság.

Antall István, aki legutóbb tavaly áprilisban járt Spanyolországban, szintén a nagy jövedelemkülönbséggel magyarázza, hogy a válság ellenére nem indult meg hazafelé a népvándorlás.

– Tavaly augusztusban a spanyol kormány fél évvel meghosszabbította a nyolcszáz eurós munkanélküli-segély folyósítását. Romániában sem igen találni munkát, de ha valaki mégis talál, az átlagbér háromszáz euró körül van. A minimálbér hatszázhetven lej, ez az árfolyamtól függően körülbelül százötven euró.

A képviselő szerint éppen a válság hatására döntött úgy sok kint dolgozó román, hogy ha lehet, végleg kint marad. Először a legtöbben úgy indultak el otthonról, hogy pár évet kint töltenek, a megtakarított pénzüket hazahozzák, házat vesznek belőle, vállalkozást indítanak, taníttatják a gyerekeiket. A román gazdasági rendszerváltozás a magyar, a lengyel, a cseh és a szlovén privatizációhoz képest öt-hat éves késéssel indult be, de 2003 és 2008 vége között úgy tűnt, végre nekilendül a gazdaság. Nem utolsósorban a külföldön dolgozó románok hazautalásai fűtötték a hazai fogyasztást –2008-ban, a csúcsponton csaknem kilencmilliárd eurót (az éves GDP hat százaléka!) utaltak haza hivatalosan, a bankrendszeren keresztül. Ez nagyon jót tett a román gazdaságnak, és normális szinten tartotta a lej árfolyamát. A vendégmunkások a banki átutalásokon kívül sok készpénzt és fogyasztási cikket is hoztak haza az éves szabadságuk idején. A válság idején azonban Románia is húszmilliárd eurós IMF- és EU-hitelt kényszerült fölvenni. A román államadósság ma 90,7 milliárd euró – az éves GDP 75 százaléka. Noha Romániára az IMF rá tudta kényszeríteni a maga feltételeit, a makrogazdasági egyensúly javul, de egyelőre sem a gazdaság, sem a foglalkoztatás nem növekszik.

Kérdezem Gheorghe Hojdát, tervezi-e, hogy hazatérnek Romániába. Nem is gondol erre, válaszolja.

– Itt, ha elmegyek az orvoshoz, órákat kell várni, és pluszpénzt várnak el, hogy rendesen megvizsgáljanak. A bérek nem emelkednek, a kereset döntő része elmegy élelmiszerre és rezsire. Az emberek durvák egymáshoz, mindenkinek minden pillanatban csak a maga érdeke számít. Itthon nem látod a jövőt magad előtt, nem tudsz mit kezdeni az életeddel. Romániában nem lehet élni, legfeljebb túlélni – summázza véleményét a fiatalember.

A közeljövőben dől el, hogy Románia mérlege pozitív vagy negatív lesz-e a nyugati vendégmunkából. Negatívum, hogy az orvosok és ápolók nagyon nagy része elhagyta az országot – a munkaközvetítő irodák 4500-5000 eurós havi bérrel csábítják a még otthon maradottakat. Ugyancsak igen jelentős részben elhagyták az országot az építésszerelésben dolgozó szakemberek, nekik 2010 nyarán is havi 3500-4000 euróért kínáltak munkát – bár már nem Spanyolországban, hanem elsősorban Németországban, ahol tavaly 3 százalék körüli volt a gazdasági növekedés. Negatívum, hogy több tízezer gyermeket hagytak otthon a nagyszülőkre vagy egyszerűen csak úgy a sorsára, mintegy nyolcezren kerültek közülük állami gondozásba. Negatívum a szervezett bűnözés, az emberkereskedelem, a főleg romákat érintő segély- és koldusmaffiák. Érdekes, hogy ez gondot okoz Olaszországban, Franciaországban – a lazább életstílusú spanyolokat azonban kevésbé zavarja.

Pozitívum, hogy az ország mezőgazdasági területeiről milliós létszámban vándoroltak ki a szakképzetlen emberek. Ez jelentős részben tehermentesítette a szociális ellátórendszert – igaz, az érintettek azért vágtak bele a bizonytalan külföldi munkába, mert a segélyből amúgy sem lehetett megélni. Pozitívum a rengeteg hazautalt pénz: 2003 és 2009 között hivatalos úton 37 milliárd eurót küldtek haza. Ugyanebben az időszakban az országba érkezett összes külföldi működő tőke 45,7 milliárd euró volt.

Ezeknél sokkal nagyobb megtakarított összegek nyugszanak a nyugat-európai bankokban. A külföldön dolgozó románok ottani megtakarításait minimum 30-50 milliárd euróra becsülik. Romániának már az nagyon hasznos lenne, ha ezt az összeget hazai bankokban tartanák – a businessday. ro gazdasági hírportál kommentelői szerint azonban a romániai bankok sokkal előnytelenebb feltételeket kínálnak, mint a nyugateurópaiak, ahol erősebben védik az ügyfelek érdekeit.

A vendégmunkások ezeket az összegeket nem otthon fektetik be – Nyugat-Európában vesznek lakást, autót, indítanak vállalkozást.

Az Olaszországban és Spanyolországban élő kétmillió román közül a becslések szerint mintegy másfél millió gyökeret vert új hazájában, és nem akar hazaköltözni. Megalakultak az érdek-képviseleti szervezeteik, vannak saját iskoláik, sokan közülük megszerezték a befogadó ország állampolgárságát is. Tapasztalati tény: minél régebben él valaki külföldön, annál kevesebb pénzt utal haza.

A politika körbeudvarolja őket: a legutóbbi román parlamenti választást a külföldön élő románok szavazatai döntötték el – a romániai pártok nagyon intenzíven kampányoltak a körükben, és megvannak rá a technikák, hogyan lehet a szavazataikat megszerezni akkor is, ha olyan kérdéseket dönt el a szavazatuk, amelyeknek rájuk nézve semmilyen hatása nincsen. Voksaik egyre nagyobb súlyt képviselnek a spanyol politikában is. Beilleszkedtek, befogadták őket – mégis egyfajta frusztráció hatja át az életüket. Az építőipari szakmunkásokon és az orvosokon, ápolókon kívül senki sem olyan munkát végez, amit otthon tanult és amit hivatásaként szeretett volna választani, hanem azt, amit a befogadó ország polgárai nem hajlandók elvégezni.

A szintén Zsombolyáról származó Andró István román filológiát tanult a temesvári egyetemen. Most Zaragoza közelében él egy faluban. Egy kisebb üveggyárban dolgozik, ahol boros-, ecetes-, olívaolajos és szeszesüvegeket állítanak elő.

– Az életem első felében azt mondtam: nekünk Románia a hazánk, itt kell boldogulnunk. Már harminchat éves voltam, és hiába kerestem állást Temesváron, mindenhonnan elküldtek. Akkor egyik napról a másikra megfordult a véleményem. Nem tudtam, hová érkezünk, mi lesz velünk, csak azt, hogy innen el akarok menni – meséli a most negyvenhat éves férfi.

Spanyolországban hosszú éveken át földműveseknél dolgozott.Hegyi földekről gyűjtötték össze a követ, hogy könnyebben művelhetők legyenek. Az üveggyár a második állandó munkahelye, ezerháromszáz eurót keres havonta. Még nem döntötték el, hazatérnek-e valaha, de az a valószínűbb, hogy ott maradnak. A lányuk elsőéves egyetemista: nyelveket tanul.

– Nem esett rosszul, hogy hiába tanult, itt semmi hasznát nem vette? Hogy nem egyenlőként illeszkedhet be ide? – kérdezem tőle.

– A spanyolok laza, aranyos emberek. Romániából a nevét sem ismerik másnak, csak Draculának és Nadia Comanecinek. Több spanyol barátom van, mint román. Valaha verseket, elbeszéléseket szerettem volna írni, mostanában megint próbálkozom. Magyarnak születtem, de valójában a román az anyanyelvem, azon tudok jól írni. Lehet, hogy sikerül elhelyezkednem valamelyik itteni román nyelvű újságnál. De a feleségemmel azt szeretnénk leginkább, ha a lányunk sikeres lenne, és egyszer majd Brüsszelben vagy Washingtonban lehetne tolmács.

Antall István, az RMDSZ országgyűlési képviselője úgy kommentálja ezt:

– Amikor a XX. század fordulóján hárommillió magyar kitántorgott a tengerentúlra, azok is cipőpucolással meg mosogatással kezdték. Nem így gondoltuk a rendszerváltozást, de ez a nemzedék már rámegy arra, hogy a következőnek normálisabb élete lehessen.

(www.nol.hu)