Román-magyar járőrcsapatok alakultak

Román-magyar járőrcsapatok alakultak
Immár tizedik éve járőröznek közösen a román és a magyar rendőrök a Pádis-fennsíkon, valamint Hajdúszoboszlón. A félévi eredményekről is szó esett a rendőrség hétfői sajtótájékoztatóján.

Amint Haniş Alin Antoniu Bihar megyei rendőr-főfelügyelő elmondta, tíz éves múltra tekint vissza a közös járőrözés és az eddigiek során sikeresnek bizonyult, ezért pár napja egy meghatározatlan időre szóló együttműködési megállapodást írt alá dr. Gyurosovics József magyarországi rendőrfőnökkel a vegyes járőrözés folytatásáról. A Bihar megyei rendőr-főfelügyelő szerint érdekes és tanulságos a közvetlen együttműködés a két rendőrség között, másfelől szükséges is, hiszen Hajdúszoboszlón nagyon sok a román turista, s a Pádis-fennsíkra is sokan látogatnak el Magyarországról, mindkét esetben rendkívül hasznos, ha a turisták a rendőrrel saját anyanyelvükön tudnak beszélni.

Bűncselekmények

Amúgy a részvétel a vegyes járőr-csapatokban önkéntes jelentkezés alapján dőlt el, s mint megtudtuk, a programban résztvevő romániai rendőrök egy része tud magyarul is, ahogy a magyarországi rendőrök közül is többen beszélik a román nyelvet. A vegyes járőrözés hétfőtől augusztus 21-ig tart, s összesen hat hazai és hat magyarországi rendőr vesz részt.

Az idei első félév eredményeit is bemutatták. Amint az adatokból kiderül, a Bihar megyei Rendőrség alkalmazottainak száma 1262-ről 1216-ra csökkent, de, mint elhangzott, hamarosan új rendőröket alkalmaznak. Az idén mostanáig új járműveket nem vásároltak, de jelenleg tűrhetően állnak ezen a téren, a járműveik túlnyomó többsége öt és tíz év közötti. Ami a bűnözést illeti: tavalyhoz képest országos szinten 9,5, Bihar megyében pedig 4,7%-kal csökkent a bűnesetek száma, az utcai bűneseteké pedig országos szinten 8, megyénkben pedig 2,9%-kal csökkent. A leggyakoribb bűncselekmény a lopás – ezeken belül is az autókból történő lopás fordul elő legtöbbször, hat hónap alatt 173 ilyen esetük volt. Ami pedig a verekedéseket és egyéb erőszakos cselekményeket illeti: tavalyhoz képest 980-ról 887-re csökkent a számuk.

Adatok

Amint a kimutatásokból kiderül, Bihar megyében városokban hajtják végre a bűncselekmények túlnyomó többségét, például kétszer több lopás történik városokban, mint falvakban. A kivétel az erőszakos bűncselekmények száma, mely szinte egyforma mind a városokban, mind pedig a falvakban.

Tizenkét esettel kevesebb utcai bűncselekményre derült fény, mint tavaly, az esetek száma június végéig 396 volt. Ezen belül az autókból történő lopások száma 137 volt, közel harminccal kevesebb, mint tavaly, de a táskalopásoké, zsebtolvajlásoké a tavalyi 19-ről 29-re nőtt. Az iskolákon belüli, illetve az iskolák melletti területeken az idén 20, míg tavaly 36 bűncselekményt konstatáltak.

Lényegesen nőtt tavaly óta azoknak a száma, akik az 112 sürgősségi számot hívják: míg tavaly hat hónap alatt 6047 hívás érkezett, az idén ez a szám 10.201, mely közül 2861 hívás nem bizonyult tényleges sürgősségnek. Naponta átlagban 56 alkalommal szállnak ki hívások nyomán, azaz 26 percenként.

Ami pedig a közlekedési baleseteket illeti: tavalyhoz képest a számuk 217-ről 278-ra nőtt, ezen belül a súlyos balesetek száma 77-ről 80-ra, s nőtt a közepesen és könnyen sérült személyek száma is. Míg tavaly hat hónap alatt 17-en vesztették életüket közlekedési balesetben, az idén június végéig tizenhat halálos áldozata volt a közlekedési baleseteknek.

Neumann Andrea

Címkék: ,