Román-magyar együttműködés a lemorzsolódás ellen

Román-magyar együttműködés a lemorzsolódás ellen
Nagyvárad – Harmadik találkozójához érkezett a romániai és magyarországi tanintézmények részvételével zajló Maradj az iskolában elnevezésű projekt. A házigazda ezúttal a nagyváradi Andrai Saguna Műzsaki Kollégium volt.

Az Európai Unió és a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program által támogatott program célja a román-magyar határ mentén működő, halmozottan hátrányos helyzetű fiatalokkal foglalkozó szakiskolákban visszaszorítani az iskolaelhagyás jelenségét. A projekt keretében különböző módszerekkel, gyakorlatokkal ismerkednek meg a résztvevők, akik tapaszalataikat is kicserélik. Fontos célkitűzés továbbá a projektben résztvevő szakiskolák hálózatba szervezése.

Váradon a sor

Pénteken a nagyváradi Andrei Saguna szakiskola fogadta a vendégeket. Bíró Ildikó, aki a Saguna iskola részéről felel a programért, az ünnepi megnyitó előtt lapunknak elmondta, hogy a  projekt vezető intézményei az Országos Tranzitfoglalkozási Egyesület, a Kárpátokért Egyesület, valamint a szatmárnémeti Elisa Zamfirescu iskola. A projektben négy megye – Bihar, Szatmár, illetve  Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg – egyenként öt-öt iskolája vesz részt. Bihar megyéből a Saguna mellett a szintén váradi Traian Vuia szakiskola, a Ioan Bococi, a George Baritiu, valamint a borsi Tamási Áron iskola részese a programnak.

Útmutató is lesz

Bíró Ildikótól megtudtuk, hogy az első két találkozóra tavaly novemberben illetve decemberben került sor. A mostani, háromnapos harmadik összejövetelen a résztvevő pedagógusok munkacsoportokba szerveződve dolgoznak. A munkacsoportos foglalkozásokon a nevelésben és a szakoktatásban alkalmazandó jó gyakorlatokról, a lemorzsolódás megfékezéséről és a fiatalok iskolába való visszacsábításáról folytatnak megbeszéléseket. Bíró Ildikó elmondta, hogy a tinédzserek iskolakerülésének legfőbb okai szociális és anyagi természetűek, sok fiatal hamar munkába áll, mert a szülőknek nincs elegendő anyagi hátterük az iskoláztatásukra. A projekt idén augusztusban ér véget, addigra a résztvevő tanintéymények munkatársai egy útmutatót állítanak össze, melyben összefoglalják az iskolaelhagyás jelenségének visszaszorítását célzó elképzeléseket, módszereket, stratégiákat.

Pap István