Román kormányalakítás – Az RMDSZ bizalomépítő lépéseket szorgalmaz

Román kormányalakítás – Az RMDSZ bizalomépítő lépéseket szorgalmaz
A magyar-román viszonyt javító és az erdélyi magyar közösség bizalmatlanságát oldó lépéseket szorgalmazott Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerdán a Dacian Ciolos miniszterelnök-jelölttel folytatott megbeszélésén.

Ciolos a nap folyamán az összes parlamenti párt vezetőjét felkereste, ám sehol sem nyilatkozott a sajtónak. Több mint félórás megbeszélésük után az RMDSZ elnöke számolt be beszélgetésük témáiról.
“Egy év alatt nem lehet csodákat művelni, de meg lehet adni az alaphangot már az első pillanattól. A román-magyar viszonyban erre mindenképpen szükség lenne, de a romániai magyar közösség számára is szükséges, hogy olyan üzeneteket fogalmazzon meg, amelyek azt a bizalmatlanságot próbálják oldani, amely az elmúlt egy esztendőben kialakult a központi kormányzat és az erdélyi magyarság között” – fogalmazott Kelemen Hunor.
A magyar érdekképviselet vezetője felhívta Ciolos figyelmét, hogy a kidolgozandó kormányprogramnak tartalmaznia kellene egy kisebbségi fejezetet. Kifejezte meggyőződését, hogy a “törvények alkalmazásával kellene kezdeni”, mert az oktatási törvénytől az anyanyelvhasználatig és kétnyelvűségig Romániában “számtalanszor megszegik a törvényt, és ennek nincs következménye”.
Megjegyezte: reményei szerint Ciolos erdélyi emberként és brüsszeli tapasztalatai alapján “ezeket a dolgokat” jobban érti, mint más román politikusok.
Az RMDSZ nem tett semmilyen ajánlást a kormány összetételére: Kelemen Hunor szerint egy technokrata kormányfőnek szabad keze kell, hogy legyen munkatársai megválogatásában, és fontosnak nevezte, hogy a többi párt se próbálja embereit ráerőltetni Ciolosra. A megbeszélésen ugyanakkor felhívta a figyelmét, hogy lehetőség szerint erősíteni, nem pedig gyengíteni kellene a magyar szakemberek jelenlétét a különböző minisztériumok megyei hivatalaiban, mert “ők nem párttagsághoz köthető megbízást teljesítenek”.
Az RMDSZ elnöke az utóbbi évben véghezvitt központosító intézkedések – miniszteri rendeletek, kormányhatározatok – eltörlését kérte, hogy a pénzügyi, környezetvédelmi és egyéb területeken a döntések kerüljenek vissza a megyei közösségekhez.
“Elvárni naivság lenne egy technokrata kormánytól, hogy egy esztendő alatt, választási évben radikális reformokat hajtson végre. De a közigazgatást barátságosabbá, emberközelibbé lehet tenni, megtisztítani a salaktól, és azt, ami a kormány hatáskörében van, azt valóban jó irányba lehet mozdítani, ez elégséges lenne” – összegezte a megalakítandó bukaresti kormánnyal kapcsolatos elvárásait az RMDSZ elnöke.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter