Román elnöki hivatal: az IMF-nek fenntartásai vannak

Román elnöki hivatal: az IMF-nek fenntartásai vannak
A Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) komoly fenntartásai vannak azzal kapcsolatban, hogy Románia teljesíti-e a feltételeket ahhoz, hogy a washingtoni pénzintézet rugalmas hitelt biztosítson Bukarestnek – derült ki a román elnöki hivatal keddi közleményéből.

Klaus Iohannis román elnök kedden fogadta hivatalában az IMF bukaresti küldöttségét. A megbeszélés napirendjén a szeptemberben le nem zárt, kétéves hitelmegállapodás, a Románia által vállalt, de nem teljesített kötelezettségek, és egy esetleges újabb hitelszerződés megkötése szerepelt.
Az Andrea Schaechter által vezetett IMF-delegáció a múlt kedd óta tartózkodik Romániában. A Iohannisszal folytatott megbeszélésen a román elnöki hivatal közleménye szerint az IMF ismertette álláspontját a szeptemberben lejárt elővigyázatossági típusú hitelszerződésről, és aggodalmát fejezte ki, hogy a román kormány kellően elkötelezett-e amellett, hogy végigvigye a vállalt szerkezeti reformokat.
A dokumentum szerint Iohannis kifejtette, a román makrogazdasági stabilitás sérülékennyé válhat akkor, ha nem lesz hitelmegállapodás.
A megbeszélésen a felek megerősítették annak fontosságát, hogy Románia hozza be a lemaradásokat a szerkezeti reformok terén, főleg az energia és a szállítási állami vállalatok hatékonyságát illetően. A felek szerint a szerkezeti reformok elodázása közép- és hosszútávon komoly akadályt jelent a román gazdaság sikeressége útjában.
A jövő évi költségvetésről elmondták, hogy Romániának folytatnia kell az elővigyázatos gazdaságpolitikát, majd rövid távon a nemzetközileg javallott államháztartási hiány betartását jelölték meg legfontosabb feladatként – olvasható a közleményben.
A román kormány októbertől 25 százalékkal növelte az egészségügyben dolgozók bérét. Az oktatásban dolgozóké decembertől várhatóan további 15 százalékkal emelkedik az idén már megadott 10 százalék mellett, és a kormány a közszféra többi ágazataiban is emelni akarja a kereseteket. Közben január 1-től 24 százalékról 20 százalékra fog csökkenni az áfa.
A román kormány szükségesnek nevezte, hogy egy újabb, sorozatban a negyedik megállapodást is megkösse az IMF-el egy rugalmas hitel vagy elővigyázatossági hitelszerződés formájában.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter