Róma püspöke péteri szolgálatának megkezdése a közmédiában

Fotó: MTI
Fotó: MTI
Ferenc pápa 2013. március 19-én, délelőtt szentmisét mutat be a Szent Péter téren, péteri szolgálatának megkezdésére. Az ünnepi szertartást az M1 és a Duna World élő adásban közvetíti.

 

Ferenc pápa március 19-én, Szent József ünnepén lép Szent Péter örökébe. A nézők a jeles eseményt az M1-en és a Duna World-ön követhetik magyar idő szerint 9.30 órától.

A szolgálata megkezdésére bemutatott szentmise előtt Ferenc felölti az egyházi szolgálatot szimbolizáló pápai palliumot, amely Krisztusra, a jó pásztorra emlékeztet, aki vállára veszi és magával viszi a beteg bárányt. Felhúzza a halászgyűrűt, amely Pétert apostolt, a halászt idézi, akit Jézus az emberek halászául rendelt. A pápa az ő küldetését folytatja.

Az ünnepi alkalomból a Szentatyával a Szent Péter téren több százezer ember imádkozik együtt, és több száz millióan otthon, a képernyők és a rádiók előtt, illetve az internet segítségével követik a szertartást. A péteri szolgálat, a pápaság – amely a katolikus egyház fontos hagyománya – figyelmet kap a testvéregyházaktól és egyházi közösségektől is. A szentmisén a bíborosi kollégium és a katolikus hívek mellett részt vesznek a testvéregyházak és egyházi közösségek képviselői – köztük a keresztény egységtörekvés kivételes jeleként a konstantinápolyi ökumenikus pátriárka, I. Bartolomaiosz is. Az eseményre számos állam- és kormányfőt várnak a Vatikánba. Velük a pápa a szentmise után, a Szent Péter bazilika konfesszió-oltáránál találkozik.

XVI. Benedek pápa lemondását követően a katolikus egyház bíborosi testülete a pápaválasztó konklávén, 2013. március 13-án este választotta meg az új katolikus egyházfőt. A választás Jorgé Mario Bergoglio argentin bíborosra, Buenos Aires-i érsekre esett, aki Assisi Szent Ferenc után vette föl nevét.

A szentmisét a közmédia közvetíti, a kétórás élő adás szerkesztője Varga Norbert, a műsor moderátora Mucsányi János. Török Csaba püspökkari tv-referens a műsor szakértőjeként működik közre.

Adás: 2013. március 19. (M1, Duna World, magyar idő szerint 9.30 óra)