Roma megfigyelők a választásokon

Roma megfigyelők a választásokon
A Pro Democratia Egyesület és a Ruhama alapítvány közösen követte figyelemmel a választásokat, megfigyelőik (több roma származású is volt közöttük), néhány szabálytalanságot is észrevettek.

Marian Daragiu, a Ruhama Alapítvány elnöke és Alexandru Simon, a Pro Democratia igazgatója sajtótájékoztatón számolt be a kezdeményezésről, illetve annak eredményeiről, s később felszólaltak páran a roma származású megfigyelők közül is. Elhangzott: az ötlet onnan adódott, hogy a korábbi választásokon a romák közül sokan hibásan nyomták rá a pecsétet a szavazólapra, nagy részük pedig el sem jött szavazni. Igy a két civil szervezet összefogott, s kiképeztek roma származású helyi lakosokat, akik a későbbiekben tájékoztatták a roma közösségek tagjait a szavazás jelentőségéről, majd megfigyelőként résztvettek a szavazáson és útbaigazítást nyújtottak azoknak, akik igényelték.

Visszaélések

Huszonkilenc megfigyelőjük ötven helyiségben felügyelte a szavazás menetét – közülük tizenegyen a Ruhama alapítvány által kiképzett roma származású lakosok voltak. Szabálytalanságokra is fény derült: Miklóirtáson például a szavazókörzet egyik tagja megpróbálta befolyásolni a szavazókat, hogy melyik párt jelöltjeire szavazzanak. Ürgetegben pedig egy szavazókörzeti tag több esetben is bement a válaszókkal a kabinba, Szalárdon és Biharban egyes szavazókörzetek mellett választási plakátok voltak kifüggesztve, s észrevételeik szerint a legtöbb Bihar megyei körzet bejáratánál nem függesztették ki a többszöri szavazásról szóló törvény megfelelő cikkelyét.

Később is együttműködnek

Olyan eset is volt, amikor valakit nem akartak feliratni a pótlistára, csak miután a megfigyelő szóvá tette, hogy ez ellenkezik a törvénnyel. „Amikor látták, hogy ismerem a törvényt, megkérdezték, hány osztályom van” – mesélte az egyik roma származású megfigyelő. Másikuk arról számolt be: barátai megkérdezték, kire szavazanak, de ő azt válaszolta, hogy csak akire akarnak.

Mint elhangzott, a közelgő választásokon is együttműködnek majd a roma számazásúak tájékoztatásában, s uniós pénzalapokat is megpályáznak.

Neumann Andrea