Rokonszenvtüntetéseket tervez Székelyföldön a Magyar Polgári Párt

Rokonszenvtüntetéseket tervez Székelyföldön a Magyar Polgári Párt
Székelyföld több városában is rokonszenvtüntetést tart a Magyar Polgári Párt (MPP) január 21-én, szombaton, egy időben a budapesti Hősök terére tervezett megmozdulással – olvasható a Szász Jenő pártelnök által kiadott, az MTI-hez eljuttatott közleményben.

 

“Növekvő aggodalommal figyeljük Erdélyből és Székelyföldről, hogy a nemzetközi nyilvánosságban megjelenő hazug és elfogult híradások miképpen erősítenek föl egy olyan közhangulatot, amely méltatlan és igazságtalan színben tünteti föl Magyarországot – hangzik a dokumentum. – Csatlakozunk anyaországi testvéreink felhívásához, hisz a Kárpát-medencében minden, magát magyarnak valló ember számára fontos a magyar nemzet függetlensége és fölemelkedése.”

Magyar közéleti személyiségek Békemenet Magyarországért címmel hirdettek demonstrációt a múlt héten e hét szombatjára a kormány mellett a Facebook közösségi oldalon. A Hősök teréről az Országházig vonulók – a felhívás szerint – azt szeretnék bemutatni, hogy nem kívánnak mást, “csak békében, egyetértésben, a demokrácia keretei között, másokat tisztelve szabadon élni”.

“Magyarország népe egyszer már megismerte a világ ellenszenvének szörnyű következményeit, amikor ugyancsak elfogult híradások következtében védtelenül álltunk a trianoni ítélőszék bírái előtt. Nem akarjuk, hogy ez a szörnyű pillanat megismétlődjék” – olvasható a budapesti felhívásban.

A Magyar Polgári Párt szimpátiatüntetésein a budapesti megmozdulás szervezőivel egyeztetve Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Baróton is felolvassák a Hősök terén elhangzó üzenetet.

Eközben a Délvidéki Civil Portálon felhívás jelent meg, amely azt szorgalmazza, hogy mivel “Délvidékről az idő rövidsége miatt szervezett autóbuszok nem indulnak…, aki teheti, az saját szervezésben legyen jelen a (budapesti) megmozduláson…”.

-MTI-