ERDON Helyi hírek

2008.09.26. 12:44

Évadnyitó az Aradi Kamaraszínházban

<p>Arad – A Szabadkai Népszínház Szomorú vasárnap című előadása nyitja szeptember 27-én, szombaton az Aradi Kamaraszínház 2008-as őszi évadját</p>

A tavalyi évhez hasonlóan az Aradi Kamaraszínház főként befogadószínházként működik, így biztosítva a közönség számára a romániai és magyarországi színházi élet minél szélesebb körű bemutatását. Az Aradi Kamarszínház őszi évadjának vendégei többek között: Eszenyi Enikő, Jordán Tamás, Mácsai Pál, a Temesvári Csiki Gergely Színház, a Békés Megyei Jókai Színház, a Szegedi Árnyszínház, a Gyulai Várszínház.

A színház továbbra is műsoron tartja a Rudolf Hess tízparancsolata című produkciót, a Kamaraszínház idei saját előadása a Szegedi Hetek Csoportjával koprodukcióban készülő Emberi hang. A Jean Cocteau-darabot Harsányi Attila rendezi.
A 2008-as évet az Európai Unió a Kultúrák közötti párbeszéd évének nyilvánította, ezzel is hangsúlyozva a téma jelentőségét és aktualitását. A 2008-ban, mind a 27 tagállamban párhuzamosan zajló programsorozat célja ráirányítani a figyelmet az EU egyik legfontosabb prioritására, a kultúrák közötti párbeszédre és a sokszínűségre.
Az Aradi Kamaraszínház 2008-ban mind a romániai, mind a magyarországi programsorozat résztvevője: Romániában az Interkulturális projekt, Magyarországon a Háromszög Projekt keretében valósulnak meg az év eseményei, amelyekbe harmadik országként bekapcsolódott Szerbia is.

Az Aradi Kamarszínházat az Aradi Polgármesteri Hivatal, az Aradi Városi Tanács, a Művelődési és Vallásügyi Minisztérium, a Communitas Alapítvány támogatja.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!