Rio 2016 – Magyar és román feliratú plakáttal fogadták Simona Pop párbajtőrözőt

Fotó: Facebook, Pesek Attila
Fotó: Facebook, Pesek Attila
Magyar és román feliratú plakáttal fogadták pénteken a szatmárnémeti vasútállomáson a román női párbajtőrcsapattal olimpiai aranyérmes Simona Popot.

A szatmárnémeti vívó csaknem annyi időt töltött a vonaton Bukaresttől a szülővárosáig, amennyit a Rió-Bukarest repülőút vett igénybe. A köszöntésére összegyűlt vívóknak és újságíróknak elmondta, olyan sokat maradtak Rióban az aranyérem megnyerése után, hogy majdnem el is felejtették, hogy bajnokok.

“Itthon, ilyen fogadtatás mellett ismét átérezhetjük győzelmünk örömét” – idézte a Friss Újság Simona Popot.

Az olimpiai bajnok nevelőedzője, Csiszár Ferenc újságírói kérdésre elmondta: néhány éven belül derül ki, hogy mit ér a szatmári vívásnak Simona Pop olimpiai aranyérme.

A magyarul is kiválóan beszélő sportoló és nevelőedzője szombaton a Friss Újság által szervezett közönségtalálkozón vesz részt, hétfőn pedig átveszi szülővárosa díszpolgári címét.

A Román Olimpiai- és Sportbizottság döntése alapján a riói aranyérmes párbajtőrvívó-válogatott tagjai 70 ezer eurós pénzjutalmat és egy Renault Kadjar típusú személygépkocsit kapnak.

“Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem örülök a jutalomnak, de amikor verseny van, nem ez a cél lebeg előttünk. Sokkal jobban örülök ennek az éremnek, amiért évekig dolgoztunk, és amelyről már 9 éves koromban álmodtam” – jelentette ki Simona Pop.

A szatmárnémeti vívó az erdélyi magyarság körében is rendkívüli népszerűségre tett szert azzal, hogy a riói éremszerzése után az egyik közösségi portálon magyar és román nyelven köszönte meg szülővárosának az aranyérmet.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter