Revíziós és kisebbségvédelmi politika a két világháború között

Revíziós és kisebbségvédelmi politika a két világháború között
Nagyvárad – Szerda délután az RMDSZ Bihar megyei szervezete által létrehozott Szacsvay Akadémia történelmi modulja keretében L. Balogh Béni, a tatabányai Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Levéltár munkatársa tartott előadást az Ady Endre Középiskola dísztermében.

Revíziós politika és kisebbségvédelem a két világháború között című vetítettképes előadása kezdetén L. Balogh Béni arra hívta fel a jelenlevők figyelmét: Kelet-Közép, illetve Dél-Kelet Európa történelmi térképe a 19. század végén és a 20. század első két évtizedében jelentősen átrajzolódott: a multietnikus birodalmak fokozatosan összeomlottak, és helyettük kisebb-nagyobb független államokat alapítottak. Az Oszmán Biradalom helyén megalakult Görögország, Albánia, Szerbia, Montenegro, Románia és Bulgária, az első világháború után pedig az Osztrák-Magyar Monarchia és az orosz cári birodalom volt területein létrejött a három balti állam, valamint Lengyelország, Csehszlovákia, Ausztria és Magyarország. A térség körülbelül 100-120 milliós összlakosságából 1914 előtt 50 millióan (50%), 1920-1938 között 30 millióan (30%), 1945 után 8-10 millióan (8-10%) éltek kisebbségben. E nemzetiségek közül a két világháború között a németek voltak a legtöbben kisebbségben (kb. 8 millióan), őket követték a zsidók (6,5 millió), az ukránok (5 millió) és a magyarok (3 millió). A lakosság össz-számát tekintve viszont az albánok után a magyarok éltek a legnagyobb arányban kisebbségben: a 9-10 millió magyar közül 3 millióan, vagyis az összmagyarság 30 százaléka kisebbségben élt. Mindez azt jelentette, hogy a két világháború közötti Európában a kisebbségi kérdés gyújtópontjának számított a magyar ügy. Ugyanakkor az új országok közül egyesek valóban nemzetállamok voltak, míg mások csak annak nevezték magukat, de a tények egészen mást mutattak.

Kisebbségvédelem

1919. január 28-án Wilson amerikai elnök szorgalmazására megalakult a genfi székhelyű Népszövetség, mely 1920-ban kezdett el működni. Ennek a nemzetközi szervezetnek Magyarország 1922-1939 között volt a tagja. 1933-ban bekövetkezett haláláig a nagy tekintélynek örvendő Apponyi Albert volt a fődelegátus, aki Bánffy Miklós külügyminiszterrel együtt azt vallotta: Magyarország bár rosszul járt Trianonnal, azért nem sértődhet meg, hanem tevékenyen részt kell vennie a nemzetközi politikában. Ugyanakkor fő céljuknak tekintették, hogy hivatalos formában elősegítsék a revízió ügyét. Amúgy a kisebbségvédelmi rendszer lényege az lett volna, hogy az alapokat bele kellett volna foglalni a Népszövetség alapokmányába, de végül ez nem történt meg, így az elvek többoldalú kötelezettségvállalások következtében valósultak meg. Problémát okozott, hogy az Eduard Benes vezette Csehszlovákiát kivéve az új államok tiltakoztak- így például Ionel I. C. Brătianu román miniszterelnök is. 1919 őszén végül a nagyhatalmak ultimátummal kötelezték az akkor már Alexandru Vaida-Voievod vezette kormányt arra, hogy aláírja a kisebbségvédelmi egyezményt. Az erre vonatkozó törvények általában egy kaptafára készültek a különböző országokban, lényegük, hogy kollektív jogokat nem biztosítottak. A betartásukat a Népszövetség lett volna hívatott garantálni, de a szervezet működése nem volt hatékony: 1938 közepéig több mint 8 ezer petíciót kapott, de érdemben csak hatot vizsgált meg, melyek közül hármat magyarok nyújtottak be.

Revíziós politika

A magyarok Trianont szinte nagyobb tragédiának fogták fel, mint Mohácsot. A lakosság elutasította és megemészthetetlennek tartotta az egész igazságtalan rendszert, amiben közrejátszott az is, hogy a nagyhatalmak még a méltányosság látszatát sem próbálták fenntartani. A korszak jelentős kormányfői voltak Bethlen István (hozzájárult Magyarország viszonylagos megerősődéséhez), Gömbös Gyula (akiről semmi jó sem mondható) és Teleki Pál (az ő második miniszterelnöksége idején történt meg Erdély visszacsatolása). Az előadó szerint mindhárman reálpolitikát folytattak, de hibát követtek el azzal, hogy nem hívták fel a közvélemény figyelmét arra: a mindent vissza követelésnek nincs reális esélye. Különben 1921-1928 között Magyarország nyíltan nem hangoztatta revíziós törekvéseit, mivel nem akadt a nagyhatalmak közt támogatója. Változás akkor következett be, amikor Mussolini pártfogolni kezdte e szándékot, és 1927-ben megkötötték az olasz-magyar barátsági szerződést.

 A második békicsi döntés

L. Balogh Béni arra hívta fel a figyelmet: Magyarország nagy dilemmája volt, hogy miként tudná úgy megvalósítani a revíziót, hogy közben a függetlensége megmaradjon. Mint később bebizonyosodott, ez nem sikerült neki, hiszen a második bécsi döntéskor Észak-Erdélyt tulajdonképpen ajándékba kapta a németektől, és ennek következményei voltak. Ezzel együtt Hitler nem szerette a magyarokat, ami valószínűleg azzal is magyarázható, hogy Horthy 1938-ban nem vállalta az agent provocateur szerepét. A bécsi Belvedere palotában 1940. augusztus 30-án kihirdetett döntés eredményeképpen 1941-ben Magyarország területe és lakossága a korábbi 93.073 négyzetkilométerről és 9,3 millió főről több mint 171 ezer négyzetkilométerre és 15 millió lélekszámra duzzadt.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .