Réteggel, kamerával Mátyásékért

Réteggel, kamerával Mátyásékért
Megkérdeztük Horváth Anna kolozsvári alpolgármestert, nem tervezik-e jobban védeni a megint megrongált Mátyás király szoborcsoportot. Válasza szerint de. Közben megkezdődött az alkotás letakarítása.

Az elkövetőkről persze semmi hír most sem: ismét összekenték a kolozsvári Mátyás király szoborcsoport talapzatát, ismét feljelentés érkezett a rendőrségre, ismét nincsenek meg a tettesek. Erről is beszélt tegnap lapunknak Horváth Anna kolozsvári alpolgármester, akit azért hívtunk fel, hogy a témáról kérdezzük. Mint mondta, ők, azaz az önkormányzat minden lehetséges eszközzel segítik a rendőrség munkáját, de azóta sincs fejlemény. Mint arról beszámoltunk, július 29-re virradóra ismeretlenek barna színű festékkel összekenték a kolozsvári Mátyás király szoborcsoport talapzatát. Ezúttal oly módon festékezték össze, mintha a szoborcsoport részét képező ló a talapzatra végezte volna dolgát. Carmen Jucan, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője még akkor elmondta, hogy a térfigyelő kamerák felvételei alapján keresik az elkövetőket. A szoborcsoportot 2010 és 2011 között restaurálták a magyar és a román állam támogatásával.

Lemossák

Azóta megvizsgálta a rongálást Kolozsi Tibor szobrászművész, aki korábban a restaurálást végezte, és tegnap meg is kezdődött az alkotás letakarítása.
Voltak olyan hírek, amelyek szerint a városban tartott Untold fesztivál, és az arra érkező nagy tömeg miatt csúszott a munka. Horváth Anna alpolgármester kérdéseinkre elmondta: nem így van, hanem némi késlekedést az okozott, hogy a műemlékvédelmi hatóság is szakvéleményt kért. Ez pénteken lett kész, és e hét elején indulhatott meg a munka. A helyreállítás 4500 lejben fog kerülni. Érdeklődtünk arról is, tervezik-e jobban védeni a megint megrongált Mátyás király szoborcsoportot. Az alpolgármester azt válaszolta, hogy 60.000 lejt fognak elkülöníteni a város költségvetéséből arra, hogy úgynevezett graffitibiztos védőréteggel vonják be az egész talapzatot. A város polgármestere beleegyezett, a pénz megvan, adminisztratív döntés kell még, és szeptemberben ezt a munkát is elvégzik. Ez a védőréteg 3–4 évig aktív, és agresszívebb festékfajták sem tudnak így a kőig hatolni, a felfestések könnyebben lemoshatóak. A mostani rongáláskor egyébként eleve egyszerűbben eltávolítható festékkel „dolgoztak” a támadók.

Új kamerák

A kolozsvári főtér egyébként be van kamerázva, ám a szoborcsoport csak távolról látszik a kamerákon. Emiatt az alkotásig vezetik majd el az optikai szálat, és két új kamerát is felszerelnek: az egyik elölről, a másik hátulról, közelről „figyeli” majd Mátyásékat. Ennek költséget nem tudta megmondani az alpolgármester. E munka körülbelül két hónap múlva lesz kész. Megkérdeztük azt is, van-e kimutatásuk arról, hányszor rongálták meg – mondjuk 1989 óta – ezt a szoborcsoportot, de nincs. Tény, hogy például csak 2013-ban, két ilyen eset is történt: akkor letörték az egyik bronzzászló rúdját, majd Mátyás király bal sarkantyúját görbítették meg.

Szeghalmi Örs



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter