Részvétnyilvánítás

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség megrendülten értesült Tőzsér József könyvkiadó haláláról. Az erdélyi magyar közművelődési élet meghatározó személyisége volt ő, munkássága, emberi tartása példaértékű marad számunkra.

Tõzsér József 1945. január 19-én született Gyergyóalfaluban, 1962-ben végzett a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumban. 1962-ben beiratkozott a kolozsvári Pedagógiai Főiskola földrajz–történelem szakára. 1962–1969 között helyettes tanár Gyergyóborzonton és Gyergyóalfaluban, 1969–1976 között könyvterjesztési szakirányító a Fogyasztási Szövetkezetek Megyei Gazdasági Vállalatánál. 1976–1993 között a Hargita Megyei Könyvterjesztő Vállalat kereskedelmi részlegét vezeti, 1991-ben Domokos Gézával együtt létrehozta a Kriterion Alapítványt, majd 1993-ban megalakítja a Pallas–Akadémia könyvkiadót, amelynek igazgató-tulajdonosa.

„Már induláskor megfogalmaztuk, hogy az erdélyi tudományosságot szolgáljuk azzal, hogy kortárs szerzők értékteremtő szépirodalmi, történelmi, néprajzi, helytörténeti, turisztikai jellegű munkáit adjuk ki” – mondta a Pallas-Akadémia Könyvkiadó céljairól egy interjúban Tőzsér József. Értékteremtő, értékmegőrző munkája követendő példa marad számunkra!

Együttérzésünkről biztosítjuk a gyászoló családot, barátait, tisztelőit.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség nevében,

Kelemen Hunor szövetségi elnök

2013. október 8.

Címkék: ,