Részletesebb számla a Romtelecomtól

Részletesebb számla a Romtelecomtól
A Romtelecon új számlázási rendszert vezetett be, mely által jobban és részletesebben átlátható, mit és miért fizetünk. Az új számlát minden előfizető automatikusan és ingyenesen kapja meg.

Az új számlát minden előfizető kézhez kapja szeptember 15.-ig, ígérik a cég vezetői. Szerintük a számla az egyik legfontosabb kommunikációs csatorna a Romtelecom és a szolgáltatását igénybe vevők között, ezért döntötek annak megreformálása mellett, részletesebbé, könnyebben érthetővé téve azt, megfelelve azoknak az elvárásoknak, melyek a magán- és jogiszemély előfizetőik bevonásával készült felmérésből kiderült. A Romtelecom vezérigazgatója, Yorgos Ioannidis kijelentette: ez az intézkedés egy fontos lépés abban a programban, melynek „Az ügyfél az első helyen” az elnevezése, s melynek megvalósításával egyre inkább meg akarnak felelni a szolgáltatásukat igénybe vevőknek.

Elkülönítve

Az új számla jobban áttekinthetővé teszi a szolgáltatásokat, elkülönítve jeleníti meg a különféle díjakat: telefon, internet, televízió, illetve az ezek kombinációit tartalmazó programcsomag. Az automatikusan és ingyenesen megküldendő számla részletesen ismerteti majd a fizetnivaló kiszámításának módját, minden rovatra kiterjedően, illetve pontosan azt az időszakot, melyre a számla vonatkozik. Utóbbi akkor kap nagyobb jelentőséget, ha az ügyfél változtat előfizetésének formáján, vagy újabb szolgáltatást vesz igénybe. Részletesen megjelenítik azt is, hogy mennyi ideig tartott egy-egy beszélgetés. A számlán rajta lesznek a pót-szolgáltatások díjai is, illetve (szükség esetén) a késedelmi büntetések összegei, utóbi(ak)hoz csatolják a ki nem fizetett számla számát, lejártának idejét, az azóta eltelt napok számát, stb.

Az új számla segítségével az előfizető jobban tud majd gazdálkodni a bérlete által biztosított percek számával, mivel nyomon követheti, mennyit használt el, mennyi áll még rendelkezésére. Az előfizetők által kérhető úgynevezett részletes számlán is változások lesznek, ennek igénylése havi egy euró (ÁFA nélkül) többletköltséget jelent. A Romtelecom-számlákat országszerte 12.000 helyen lehet kiegyenlíteni, ide értve a cég fiókjai mellett a postai kirendeltségeket, bankokat, bankautomatákat is.

Rencz Csaba