Részek Viadala 2016 – Zászlóbontás

Részek Viadala 2016 – Zászlóbontás
A napokban megbeszélést tartottak a Részek Viadala szervezői a részek csapatkapitányaival (vagy azok helyetteseivel), megvitatni a próbatételeket. Zászló(ka)t is bontottak.

Augusztus utolsó hétvégéjén tartják Érmihályfalván a városrészek közösségépítő versenyét, a Részek Viadalát.

Kedden este a Gödör rendezvényházban tartottak megbeszélést a szervezők a csapatkapitányokkal (vagy azok helyetteseivel, amennyiben a csapatkapitányok nem tudtak megjelenni). Ezen átnézték a részletes programtervet, megjegyzéseket, kiegészítéseket fűztek hozzá.

Jelentkezzenek

A szervezők ezúton is kérik: jelentkezzenek mindazok, akik szívesen erősítenék városrészük csapatat valamelyik versenyszámban (ezeket korábban már ismertettük). A csapatkapitányok pedig: Kiss Csaba (Bank utca), Gábor Éva (Dihenes), ifj.Torda Imre (Százhold), ifj.Bánházi Miklós (Kisújváros), Karsai Attila (Morgó-Tábla), dr.Turucz Mária (Nagyújváros), Kovács Attila (Derík).

A találkozó végén megejtették a 2016-os zászlóbontást is, hiszen minden csapatnak saját színe, lobogója van.

Rencz Csaba



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter