Részben kész az “új” váradi reptér

Részben kész az “új” váradi reptér
Majdnem egymillió euróba került és egy évig tartott a nagyváradi reptér termináljának felújítása. Jövőre a kifutópálya jön. Mindettől még kis reptér marad az objektum.

 

Nemcsak renoválták, hanem lényegében teljesen megújították a nagyváradi reptér terminálját: a falakig lebontottak mindent és új dizájnnal, új építőanyagokkal húzták fel újra. Egy év után végül a karácsony előtti napon adták át a létesítményt – amely helyenként még poros, koszos, máshol például hiányzik a fal külső szigetelése, de azért lényegében készen van.

Gheorghe Pasc parancsnokkal és a megye, valamint a város vezetőivel körbejártuk a létesítményt, s a reptér vezetője közben elmondta: teljesen kicserélték a kommunikációs felszereléseket, az elektromos hálózatot, a szanitereket, a légkondícionáló berendezést, valamint koreszerű check-in berendezést állítottak üzembe, továbbá 59 kamerát, amelyek folyamatosan figyelik a légikikötő egészét. Majdnem egymillió euróba került az összes munkálat.

Időközben egyébként a légiforgalom irányítását végző ROMATSA is saját beruházást eszközölt: több mint egymillió euróért olyan berendezést vásárolt, amely segítségével a legrosszabb látási körülmények között is landolhatnak majd a gépek – ha a kifutópálya is új lesz.

 

 

 

Folytatják

 

 

 

Radu Tirle, a Megyei Tanács elnöke elmondta: a tervek szerint jövő tavasszal indulhat a kifutópálya felújítása. Ennek érdekében már be is nyújtották a 32 milló eurós beruházás európai részfinanszírozásához szükséges pályázatot. Ha ezt elfogadják, a költségek nagyrésze uniós alapokból jön majd. Ami a román kormánytól érkező önrészt illeti, annak kifizetését Tirle szerint nemrégiben megerősítette Emil Boc korményfő, egyik egyeztetésükkor.

Pasc azt hangsúlyozta: maga a terminál már most megfelel a schengeni követelményeknek. Az épület dizájnját egy váradi cég készítette. A felújítások idején egyébként a reptér nem volt zárva. A lértesítmény működési engedélyének megújítása különben februárban esedékes, ez várhatóan gond nélkül zajlik mad.

Tirle hozzátette: „Persze ezután sem lesz a váradi egy olyan nagy reptér, mint a temesvári, vagy a kolozsvári. Ám akkor is alapvető fontosságú a fejlesztése, főleg, hogy az utóbbi időben már a gazdasági fejlődés egyik fékje is volt, elmaradottsága miatt.”

 

Szeghalmi Örs