Restaurálni akarják az Eminescu Főgimnáziumot

Akt.:
Restaurálni akarják az Eminescu Főgimnáziumot
Nagyvárad- Kedd délután a városháza dísztermében szokásos havi közgyűlését tartotta Nagyvárad helyi tanácsa. Az előterjesztéseket egyöntetűen megszavazták, kettő közülük sportberuházásról szólt.

Az egyik határozattervezet arra vonatkozott, hogy adják át a szakminisztériumnak azt a területet (a körgyűrű közelében, az Európa lakóparkkal szemben), ahol egy 5000 férőhelyes sportcsarnok fog épülni. Ezzel tulajdonképpen az önkormányzat azt is vállalta, hogy partnerségre lép a közművesítésről gondoskodó Országos Befektetési Társasággal, vagyis a várhatóan 15-18 millió euró értékű befektetésből körülbelül 2-3 millió euró önrészt vállal magára (parkolóhelyek kiépítése stb.). A létesítmény 8600 négyzetméteren terül majd el, és az ülőhelyek 30 százaléka mozdítható lesz. Két pálya lesz (az egyik az edzésekre), és az objektum koncertek, konferenciák, kiállítások szervezésére is alkalmas lesz. A munkálatok várhatóan jövő tavasszal kezdődnek el, és másfél évig tartanak.
Szintén a sportot érintő döntés, hogy a tanácsosok elvi belegyezésüket adták Huszár István alpolgármester azon javaslatára, hogy egy oktatómedence épüljön a sportlíceumnál, ahol a másodikos gyerekeknek tarthatják majd az órákat. Az RMDSZ-s politikus lapunknak elmondta: reméli, hogy a befektetés nem öt év múlva fog megvalósulni, ahogy történt egy másik romániai városban, illetve reményét fejezte ki, hogy Várad-Rogériuszon is épül majd valamikor egy hasonló medence, mert ott is nagy szükség lenne rá.

Újabb kölcsön

A jelenlevők megszavazták azt az előterjesztést is, mely arra vonatkozott, hogy fogadják el a Mihai Eminescu Főgimnázium ingatlanhatárainak tervét. A közgyűlést megelőző sajtótájékoztatón Ilie Bolojan polgármester azt mondta: közterület lehet, hiszen megítélésében az ingatlan visszaszolgáltatással kapcsolatos perek végérvényesen lezárultak, és a premontreiek „akár a Holdra is mehetnek fellebbezni, akkor se fog már változni semmi”. Hozzátette: várhatóan az év végéig elkészül a hatástanulmány, és majd pályázni fognak az Európai Unió 2014-2020 közötti költségvetésének vonatkozó kiírásában, hogy restaurálják az épületet.
Egy másik elfogadott napirendi arról szólt, hogy a Zöldfa utca 10. szám alatti épület alagsora az Ingatlankezelőséghez (AIO) kerüljön, hogy egy úgynevezett hőmodult lehessen majd felszerelni a korszerű távhőellátást biztosítása céljából. Ilie Bolojan azon óhaját fejezte ki, hogy meg tudnak majd egyezni az utcában lakókkal, illetve az üzlethelyiségeket működtetőkkel majd arról, hogy ezért, illetve a sétálóutcává való alakításért cserébe ők felújíttatják az ingatlanjaikat.
Egy másik előterjesztést arra vonatkozott, hogy a város egy maximum 67,7 millió gyorshitelt vegyen fel az állami kincstártól. A polgármester szerint rövid futamidejű a kölcsön, és azért van rá szükség, mert az Európai Beruházási Bankkal való ügyletek akadoznak, viszont készpénz kellene minél hamarabb.
Elfogadták továbbá az ASCO augusztus 1-től érvényes szerkezeti felépítését, a bölcsődei havi átlagkiadásokat, és azt is, hogy az iskolai orvosi rendelők és fogászatok személyi és eszközállománya az ASCO-tól a Megyei Kórházhoz kerüljön.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter