Repedések a templom falán

Repedések a templom falán
A nagyváradi Szent László-templom falán több helyen is repedések láthatóak. Nem tudni, hogy már korábban megvoltak-e, vagy a főtéri munkálatok nyomán keletkeztek.

A nagyváradi főtéri munkálatok újabb aggodalmat keltettek, ezúttal azokban, akik a Szent László téri templomot féltik. A templom falán ugyanis több helyen repedések vannak, és nem elképzelhetetlen, hogy azok a téren zajló munkálatok miatt keletkeztek. Vakon Zsolt, a nagyváradi római katolikus egyházmegye püspökének, Böcskei Lászlónak a titkára érdeklődésünkre válaszolva elmondta, hogy az egyházmegye mérnöke kedden ment el a helyszínre, hogy előzetes felmérést végezzen. Mint megtudtuk, a mérnök nem tudta megállapítani, hogy a templomnak a villamossínek felőli oldalon lévő falán látható hajszálrepedések most keletkeztek-e, vagy már korábban ott voltak, de ha a falak tovább repednek, illetve ha a repedések mélyülnek, akkor az egyházmegye azonnal megteszi a szükséges lépéseket. Vakon Zsolt hozzátette, hogy a templom jelenleg statikailag nincs veszélyben.

Kisebb vibráció lesz

Mint ismeretes, a templom közvetlen közelében jelenleg zajlik a villamossíncsere, ezért megkérdeztük az ügyben Csuzi Istvánt, a nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalat (HKV) vezérigazgatóját is, aki lapunknak elmondta, ő semmiféle jelzést nem kapott arról, hogy e munkálatok miatt repedtek volna meg a Szent László-templom falai. Mindazonáltal nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a síncserélési munkálatok miatt keletkeztek repedések, de mint mondta, a templom közelében a munkálatok túlnyomó részét már elvégezték, ugyanakkor a síncsere befejezése után a villamosközlekedés is sokkal kevesebb zajt és vibrációt fog kelteni, mint eddig, köszönhetően a sínfektetésnél alkalmazott rezgéscsillapító eljárásnak, ugyanis a síneket tartó, egybefüggő betonalap alá gumiszerű anyagot helyeztek, és a sínek alá is gumialátét kerül. „Ezentúl a Szent László-templomra ható vibráció töredéke lesz az eddigieknek” – szögezte le Csuzi István.

Pap István



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter