Renoválták a Deutsch-házat

Renoválták a Deutsch-házat
Az elmúlt hét végén leszedték az állványokat a Zöldfa utca 4. szám alatti Deutsch-ház homokzata elől. Érdekes színárnyalatokat kapott, és látványosak az épületdíszei.

A felújítás kivitelezője az Abed Nego Kft. volt, a munkálatok tervezője Pafka Ernő építészmérnök. Az ingatlan most a Lotus Marketté, a renoválás önerőből valósult meg.
Péter I. Zoltán helytörténész leírása szerint a Szent László téren levő Zöldfa utca 2. szám alatti sarki emeletes ingatlant 1888-ban megvásárolta Deutsch K. Ignác és november közepére id. Rimanóczy Kálmánnal teljesen átépítette. Ekkor kapott a tetőzet a sarki rizalit felett kupolás megoldást. Ebben az épületben kapott helyett a Deutsch K. I. üveg-, porcelán és lámpakereskedése mindaddig, míg a tulajdonos fel nem építette a szomszédos telken, a Zöldfa utca 4. szám alatt a most renovált szecessziós oromzatú ingatlant, és megnyitotta ott új áruházát.

Gazdag díszítés

A tervező személyére vonatkozó dokumentum nem került elő, még egy újságcikk sem írt róla, de analógia alapján Sztarill Ferencre gondolhatunk. Az építési év is bizonytalan, valamikor 1906-1909 között emelhették az üzletházat, de inkább 1909-ben, mint előbb, ugyanis 1910 januárjában már hirdették az üzletet a Nagyváradban, korábban azonban nem. A másik érv, amely a későbbi időpont mellett szól, hogy Deutsch 1909-ben megvásárolta a feketeerdői üveggyárat, s ez nagy fejlesztést eredményezett.
Az 1970-es években a műemlék épület felújításakor a restaurálásnak egy sajátos módját választották, a facadizmust, azaz csak az utcai homlokzatot hagyták meg, mögötte az egész épületet lebontották, és vasbeton szerkezettel építették újjá. A homlokzati virágdíszek nagy részét is újraöntötték, majd kiszínezték, de a színek az azóta eltelt évtizedekben kifakultak. A nagyméretű ablakokon kívüli teljes felület népi motívumokból ihletődő (tulipán, pávaszem, varottas stb.) gazdag díszítés borítja.

Ciucur Losonczi Antonius