Rengeteg a korrupt ország

A világ országainak háromnegyede erősen korrupt – derül ki a Transparency International (TI) nemzetközi civil szervezet kedden Berlinben bemutatott éves felméréséből.

A legrosszabb helyzetben azok az államok vannak, amelyeknek a területén háború dúl, így például Afganisztán, amely Mianmarral együtt a második, Irak pedig a harmadik legkorruptabb ország. A rangsor alján – a világ legkorruptabb országaként – Szomália áll. A kelet-afrikai országban gyakorlatilag húsz éve polgárháború zajlik, a mogadishui kormány az ország területének csupán a töredékét ellenőrzi.
    Az idén fordult elő először, hogy az Egyesült Államok nem szerepel a 20 legkevésbé korrupt állam között. Németország egy hellyel lejjebb csúszott tavalyhoz képest, és a 15. helyen végzett, ami európai mércével mérve meglehetősen közepes helyezést jelent – mutatott rá Edda Müller, a TI elnöke. Ennek oka részben az, hogy Berlin mind a mai napig nem ratifikálta a korrupció elleni küzdelemről szóló ENSZ-konvenciót. A német kormánynak ezen kívül sürgősen lépnie kellene a parlamenti képviselők esetleges megvesztegetését büntető jogszabályok, valamint a politikai pártoknak szóló adományok rendezése terén.
    A Transparency International 10 pontos skáláján, amelyen a nulla a maximális korrupciót jelenti, Dánia, Új-Zéland és Szingapúr érte el a legtöbb pontot, 9,3-et. Az országok háromnegyede 5 pont alatt teljesített. A jegyzéket nézve feltűnő, hogy az első húsz helyezett között csupa jóléti állam található, míg a sereghajtók húszas csoportját elmaradott, szegény afrikai, ázsiai országok alkotják. Érdekes kivételt képez közöttük Venezuela, amely a világ legjelentősebb kőolajtermelői és -exportőrei közé tartozik. Bár az egy főre jutó nemzeti jövedelem tekintetében minden dél-amerikai államot megelőz, sőt jobban áll Romániánál és Oroszországnál is, a korrupciót tekintve a Föld legfertőzöttebb országai között van.
    Oroszország tavaly óta a 146. helyről a 154. helyre csúszott vissza, és ezzel Pápua-Új-Guinea és Tádzsikisztán között foglal helyet a 178 ország adatait összesítő listán. Az Oroszországban vesztegetésre fordított összeg a szervezet becslése szerint tavaly 300 milliárd dollár volt.
    A FÁK-tagállamok közül Moldovában a legjobb a helyzet, az ország a 105. helyre került. Utána Örményország következik a 123. helyen, majd Fehéroroszország (127.), Ukrajna és Azerbajdzsán (134.), Tádzsikisztán (154.), Kirgizisztán (164.), továbbá Türkmenisztán és Üzbegisztán (172.) a sorrend.