Rendszerhibák az igazságügyben

Rendszerhibák az igazságügyben
Nagyvárad – Csütörtökön befejeződött Nagyváradon a korrupcióellenes kampánysorozat. Ezúttal az igazságszolgáltatásban tapasztalható korrupcióról esett szó.

A mult heti megbeszéléssel ellentétben tegnap délelőtt nagyobb volt az érdeklődés a nagyváradi Posticumban megtartott kerekasztal megbeszélésen, amikoris az igazságügyben tapasztalható korrupcióról esett szó. A Transparency International Romania által, a Pro Demokratia Egyesülettel együttműködésben szervezett korrupcióellenes kampányrendezvényen az igazságügyi rendszer, a cégnyílvántartó illetve a sajtó képviselői vettek részt. Moneciu Cristian bíró szerint az egyik legfőbb probléma az, hogy az embereknek nincs bizalmuk az igazságságügyi rendszerben. Ezt a bizalmatlanságot a sajtóban megjelenõ cikkek sokszor megerősítik. Gabriel Tica a nagyváradi fegyház szóvivője tudatta, hogy az intézményben fogvatartott hatszázötven személy közül mindössze hatot ítéltek el korrupció miatt.

Három hiba

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Bihar megyében tevékenykedő ügyésze, Sighfartau Tiberiu kifejtette, hogy a jelenlegi román igaszságügyi rendszernek három fő hibája van: a peres eljárások rendkívül hosszú ideig elnyújthatók, nagyok a perköltségek, ami a szegényebb rétegeknek gyakorlatilag hozzáférhetetlenné teszi az igazságszolgáltatást, ezen kívül túlzott formalizmus jellemzi a rendszert. Az ügyész elmondta, hogy nagyon nehéz a korrupciós eseteket bizonyítani, egyrészt mert a tettenérés rendkívül körülményes, másrészt a tanúkra is nagy nyomás nehezedik. Sigfartau hozzátette, hogy országszerte mindössze 130 DNA ügyész dolgozik, ami nagyon kevés létszám ahhoz a rengeteg munkához képest, amit el kell látniuk. “Nem tudunk az igazán komoly korrupciós ügyekkel foglalkozni, mert minden üggyel, ami hozzánk érkezik, foglalkoznunk kell.”

Fejétől bűzlik…

Lazar Cutus ügyvéd megalázónak nevezte, hogy a parlament jogi bizottságában olyan emberek ülnek, akiknek fogalmuk sincs az igazságügyi rendszerről.  “Az analfabéta képviselők a bűnözőknek csinálnak törvényeket.” fogalmazott Lazar Cutus, aki elárulta, hogy Nagyváradon is van néhány ügyvéd, akik nem tiszta módszerekkel próbálnak ügyeket megoldani. Cutus véleménye szerint az igazságszolgáltatás zavart helyzetben van és a negatív médiavisszhang sem használ neki.

Pap István

Kapcsolódó cikk:

  • Beszélgessünk a korrupcióról