Rendhagyó és felemelő koncert a filharmóniában

Az ünnepelt zeneszerző (jobbról az első) és a szólisták a kedd esti koncerten. Fotó: Dr. Ovidiu Bălănean
Az ünnepelt zeneszerző (jobbról az első) és a szólisták a kedd esti koncerten. Fotó: Dr. Ovidiu Bălănean
Kitűnő hangulat, szép muzsika jellemezte a kedden tartott hangversenyt a filharmóniában, ahol a Moldovai Köztársaságból érkezett Eugen Doga zeneszerző művei csendültek fel. Az est karmestere, Mihail Agafiţa ugyancsak Moldovából érkezett, mint ahogyan az előadóművészek is.

Rendkívüli sikeres volt a váradi filharmónia e heti hangversenye, melyet a szokástól eltérően ezúttal kedd este tartottak. Ennek okáról érdeklődve megtudtam, hogy ez volt az az időpont, amikor a Moldovai Köztársaságban élő világhírű zeneszerző, zongoraművész, a 80. születésnapját ünneplő Eugen Doga el tudott jönni Nagyváradra. Az est karmestere, Mihail Agafiţa ugyancsak Moldovából érkezett. A zeneszerzőt erre a jubileumi hangversenyre több zeneművész is elkísérte, akik természetesen részesei voltak a nagyszerű koncertnek, melyen csak a moldáv zeneszerző által komponált művek hangzottak el. A zenei esemény vendég előadóművészei: Mariana Bulicanu (szoprán), Dumitru Mîţu (tenor), Sergiu Pungă (bariton), Cristina Scarlat (ének), Vasile Iovu (pánsíp), Vitalie Advahov (harmonika). A hallgatóság nagy elismeréssel fogadta Eugen Doga többszöri pódiumra lépését mint zongoraművész; a jubiláló komponista egy különleges hangszert is megszólaltatott, de annak nevét sajnos nem tudtam „kinyomozni”.

Köszöntötték

A hangverseny kezdetén Ioan Mang, a Bihar Megyei Tanács alelnöke köszöntötte a vendégművészt, egy jelképes ajándékcsomagot átadva. Az ismerkedés után az első zenekari szám, a Venancia című, a váradi filharmonikusok előadásában hangzott el. Ez után a zeneszerző ült a zongora mellé és a zenekar kíséretével szólistaként egy nagyszerű zenei betétet játszott el, majd a filharmónia hegedűművésze, Nagy Kálmán adta elő a Ballada című zeneművet. Ezt követően egymás után ismerkedhettünk meg a zeneszerző műveit éneklő szólistákkal – ki merem jelenteni, hogy olyan nagyszerű énekeseket hallhattunk, akiknek hangját sokáig emlékezetünkben fogjuk őrizni. Közülük is kiemelkedik Mariana Buliceanu szoprán, a kisinyovi Nemzeti Opera és Balett Színház szólistája. De elismeréssel szólhatunk Dumitru Mîţu tenorról is, akinek hangja betöltötte az Enescu–Bartók koncerttermet. A másik két előadóművész, Cristina Scarlat és Sergiu Punga is dicséretet érdemel, közülük a hölgy 2014-ben az Eurovíziós Dalfesztiválon képviselte a Moldovai Köztársaságot. Hangversenyeinken ritkán hallható hangszereket is megszólaltattak, például Vasile Iovu a pánsípot, ami premiernek számított a koncertteremben, és bizony kellemes meglepetésként hatott a hallgatóságra. Ezt mondhatjuk el a harmonikás Vitalie Advahov játékáról is.

A majd háromórás koncerten elhangzott – az ünnepelt Eugen Doga zongorakíséretével – a világhírű keringő is az Édes és gyengéd bestia című filmből. Zárásként egy nagyszerű zenemű csendült fel, a szólisták, az előadóművészek és a filharmónia zenekarának tolmácsolásában. A közönség felállva ünnepelte a művészeket. Befejezésként a nagyváradi zenekarról szeretnék szólni, a legnagyobb elismeréssel: évek óta állandó látogatója vagyok a hangversenyeknek, s elmondhatom, hogy a nagyváradi filharmonikusok a zeneművészet bármely ágához, stílusirányzatához tartozó kompozíciókat könnyedén szólaltatnak meg. Kedd este a megszokottól szinte teljes mértékben eltérő, másfajta muzsika csendült fel, de ez most sem jelentett gondot, amint akkor sem, ha éppen filmzene vagy operamuzsika van műsoron. Gratulálunk nekik és művészeti vezetőjüknek, Foica Lászlónak. Nem szabad megfeledkeznünk Mihail Agafiţa karmesterről, aki ugyancsak Moldávia szülötte: a változatos témájú és a dirigens számára korántsem könnyű zeneműveket zseniális módon tudta uralni, hozzájárulva az est sikeréhez.

Dérer Ferenc



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .