„Remélhetjük, hogy 2018 is az előrelépés éve lesz”

Böjte Csaba köszöntötte a jótékonysági bál résztvevőit Székelyhídon
Böjte Csaba köszöntötte a jótékonysági bál résztvevőit Székelyhídon
„Ha minden szülőt úgy szeretne a vér szerinti gyereke, ahogyan ezek az árva gyerekek szeretnek engem, akkor biztosan nagyon szép világ lenne”, mondta Székelyhídon lapunknak adott interjújában Böjte Csaba szerzetes, aki biztat is: aki teheti, hajoljon le a bajban lévőkhöz.

A közelmúltban tartották meg Székelyhídon a X. Magyar Kultúra Napi Jótékonysági Bált, melynek bevételét a helyi Gyermek Jézus gyerekotthon javára ajánlják fel évente. Az eseményen minden esztendőben jelen van Böjte Csaba, az otthont is működtető Szent Ferenc Alapítvány vezetője, aki nyilatkozott lapunknak.

– Gyűjtenek újra a helyi gyerekotthonnak, de mire van a legnagyobb szükség?

– Azt gondolom, hogy jót tenni jó. Jó dolog jónak lenni, összegyűlni, bálon részt venni, de a jó cselekedetnek a gyümölcse is jó. Tehát, ha ennek a mai estének meglesz a hozadéka, ahogyan minden évben megvan, akkor az örömmel tölt el. Szépen lassan Székelyhídon sok mindenbe belevágtunk, jelenleg 50 körüli gyerek van a Stubemberg kastélyban, ők növekednek kedvességben, bölcsességben. Fenn kell tartani ezt a munkát. Közben létrejött a Gyermek Jézus Szabadidő Központ is (a strand területén – szerz. megj.), ahol a nyáron is több tábor volt, nemcsak a Székelyhídon nevelkedő gyerekeknek, hanem az egész Szent Ferenc Alapítványhoz tartozóknak, sőt, más plébániákról is jöttek. Ezt szeretnénk továbbra is fenntartani, hogy 25–30 gyerek állandóan táborozhasson. Azt gondolom, hogy terv van, összefogás is van, reméljük, hogy meg is fogjuk tudni valósítani.

Tervek és remények

– Végeredményben mintegy száz gyerek nevelést tervezik Székelyhídon. Mit kell még alakítani az otthon épületén?

– A nagy gond, hogy a műemlék épületen bármit csinálni sokkal komplikáltabb, mint máshol, persze az eredmény is sokkal szebb lesz. Eddig minden évben léptünk valamit előre, remélem, ezen a nyáron a belső udvart, a homlokzatot és az emeleten pár szobát sikerül rendbe tenni. Azt gondolom, ez reális cél. Az építkezést kicsit visszavetette, hogy időközben lehetőség nyílt a strandot átvennünk, ott is javításokat kellett végeznünk, sőt, úgy néz ki, hogy a strand mellett egy darab földet az alapítvány át fog venni, oda szeretnénk építeni ezt a táborozó helyet. Logikus tehát, hogy, amint a közlekedő edényekben, ha itt egy kicsit kiveszünk, akkor mindenütt egy kicsit leesik a szint, de én nem látok nehézséget abban, hogy magát a tervet jó végre vigyük. Hiszen sok jó ember áll mellettünk, bíznak bennünk, én is bízok bennük. Az iskolával is jó az együttműködés, a gyerekeink reményre adnak okot, megérdemlik, hogy áldozatokat hozzunk közösén értük, tehát remélhetjük, hogy 2018 Székelyhídon is az előrelépés éve lesz.

– 25 éves az alapítvány, több ezer gyereket neveltek fel. Még mindig ugyanolyan szükség van a munkára?

– Ha az ember befogad egy gyereket 3–5 évesen, az még további 15 évig a mienk, akár egyetemre is megy, vagy líceumot, szakiskolát végez. De utána is a mienk, hiszen, hogy mondjam, keresztelőre, esküvőre folyamatosan hívnak, s mi örömmel is megyünk. Az a gyerek, aki tőlünk annak rendje és módja szerint kiházasodik, azt megpróbáljuk mi is kistafírungozni. Más vidékeken már sikerült itt-ott házakat is venni, de kaptunk is, ezekbe is elhelyeztük a gyerekeinket, aki igényli. Mert vannak, akik úgy gondolják, „futnak egy kört” nyugaton, megnézni, hogy kolbászból van-e a kerítés. Eddig mintegy 3000 gyerek repült ki az alapítványtól, biztos 500 felett van már az unokák száma. Lehetetlen pontos statisztikát vezetni, de jönnek a hírek akár Facebookon is, hogy, né, pap bácsi megszületett a gyerek, vagy meg fog születni, vagy tessék imádkozni, hogy szülessen még egy. Hála Istennek fejlődünk. Úgy képzelem el magamat, mint a rendes szülő, hogy a gyerekeket próbálja elindítani az életben. Örömmel elmondhatom, és sokszor imádkozom is érte, hogy ha minden szülőt úgy szeretne a vér szerinti gyereke, ahogyan ezek az árva gyerekek szeretnek engem, akkor biztosan nagyon szép világ lenne. Csak bátorítani tudok mindenkit, merjenek lehajolni a bajban lévő gyerekhez, mert ha az nem is vér szerinti, de ha befogadod, ugyanúgy fog ragaszkodni hozzád, ugyanúgy a „tiéd”, mintha te szülted volna.

Rencz Csaba