Remekművek csendültek fel a hangversenyen

Remekművek csendültek fel a hangversenyen
Csütörtök este újra benépesedett az Állami Filharmónia Enescu-Bartók hangversenyterme. George Enescu, Bohuslav Martinu és Dmitrij Sosztakovics remekműveit hallgathatta meg a filharmónia közönsége. A karmester ezúttal Romeo Rimbu az intézmény állandó dirigense volt.

Az est első zeneműve mely felcsendült a koncertteremben George Enescu (1881-1955) román zeneszerző alkotása. A ritkában hallható, neoklaszikus vonásban gazdag és 1903-ban komponált és még abban az évben Bukarestben bemutatott I., C-dúr zenekari szvitből (op.9) az első két tétel Preludiu la unison és Manuet lent hangzott el, a nagyváradi szimfonikus zenekar tolmácsolásában. George Enescu a legismertebb román zeneszerző, egyben hegedűművész, pedagógus és karmester is volt, 4 éves korában kezdett hegedűn játszani, 5 éves korában volt az első koncertje. Zeneművészeti tanulmányait Bécsben majd Párizsban vágezte, az általa komponált legismertebb zeneművei a román rapszódiák melyek a 20 század elején keletkeztek. Mint zenepedagógus olyan neves hegedűművész volt a tanítványa mint a világhirű Yehudi Menuhin.

Az est karmestere, aki egyben a filharmónia állandó dirigense ezúttal Romeo Rimbu volt, aki hazai és külföldi zenekarok állandó meghivottjaként szerepel, pályája során nagy tekintélyt, elismerést vivott ki mind országos mind nemzetközi szinten. A hangversenyek rendszeres látogatói tudják Rimbu karmesterről, hogy néha olyan zeneműveket szeret dirigálni, bemutatni a váradi közönségének, melyeket nem mindennap van alkalmunk meghallgatni, vagy esetleg csak ritkán kerülnek a csütörtök esti koncertek repertóriájában.

Rapszódia-koncert

Ilyen volt az est második felcsendült zeneműve a cseh zeneszerző Bohuslav Martinu (1890-1959) által komponált Rapszódia-koncert mélyhegedűre és zenekarra, melyet 1952-ben mutattak be. Bohuslav Martinu cseh zeneszerző a prágai konzervatóriumban és orgonaiskolában tanult, később a Cseh Filharmónikusok hegedűse lett. 1923-ban Párizsba ment, ahol 16 évet töltött, a német megszállás ideje alatt az Egyesült Államokban élt, 1946-ban tért vissza az akkori Csehszlovákiába.

A zeneművet az 1990 óta Magyarországon élő brácsaművész Máté Győző nagyszerű tolmácslásában hallgathatta meg a váradi közönség. A brácsaművész Szentkeresztbányán született 1963-ban, zeneművészeti tanulmányait a Bukaresti Zeneakadémián végezte el. 1990-1992-ig a Szegedi Szimfonikus Zenekar brácsaszólamának tagja. 1993-tól kezdve a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának szólóbrácsása. Munkája elismeréseként 2002-ben az Év zenészének megítélt Dohnányi Ernő díjjal tűntették ki. A közönség nagy elismeréssel fogadta a brácsaművész előadását, melyet hosszantartó tapssal köszönt meg.

Dmitrij Sosztakovics

A csütörtök esti hangverseny zárójaként Dmitrij Sosztakovics (1906-1975) 1. és a 2. jazz-szvitje csendült fel az Enescu-Bartók koncertteremben. Az orosz zeneszerző és zongoraművész egyike a 20 század legünepeltebb komponistájának, tanulmányait 1922-ben kezdte el a szentpétervári konzervatóriumban, első szimfóniáját 19 éves korában szerezte. Az orosz zeneszerző életét nagyban megnehezitette a kor melyben élt, ennek ellenére a huszadik század egyik legtermékenyebb zeneszerzője volt. Az előadott zenemű az 1. jazz-szvit három tételes: 1. Keringő, 2. Polka 3. Foxtrot (Blues) melyet a zenekar néhány tagja, a színpadon félkörben helyet foglalva adtak elő. Már ekkor is nagy volt a siker, melyet tetőzött a 2. jazz-szvit elhangzása, ahol a teljes zenekar, néhány meghivott előadóművész jóvoltából egy olyan zenei élményben részesültünk, mely sokáig megmarad az ember emlékezetében. A nyolc tételes szvit: 1. Induló, 2. Lirai keringő, 3. I. tánc, 4. I. keringő, 5. Kis polka, 6. II. keringő, 7. II. Tánc, 8. Finalé – előadása óriási siker volt, ez elsősorban a nagyszerű szimfonikus zenekar játékának és a karmesterük Romeo Rimbu nagyszerű teljesítményének köszönhetően. Zúgott a taps a koncertteremben, a közönség ünnepelte az előadóművészeket és az est dirigensét. Csütörtök este egy újabb kitűnőre sikeredett zenei élménnyel gazdagodhatott a váradi közönség.

Dérer Ferenc



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter