Remekelt a fiatal zongoraművész

Daria Tudor zongoraművész előadás közben. Fotó: Dr. Ovidiu Bălănean
Daria Tudor zongoraművész előadás közben. Fotó: Dr. Ovidiu Bălănean
Az állami filharmónia múlt heti hangversenyén Weber Euryanthe című operájának nyitánya, Beethoven-zongoraverseny, valamint Borogyin-szimfónia hangzott el.

A zenei évad utolsó előtti koncertjének adott otthont múlt csütörtökön a nagyváradi Állami Filharmónia Enescu–Bartók terme, szépszámú közönség részvételével. Három zenemű csendült fel, vendégművész Daria Tudor fiatal zongorista és Matei Pop karmester voltak.

Elsőként Carl Maria von Weber (1786–1826) német zeneszerző Euryanthe operájának nyitánya hangzott el a szimfonikus zenekar előadásában. Weber operáját 1823-ban Bécsben mutatták be. Szövegkönyve egy régi francia monda nyomán született meg. A nagyváradi szimfonikusok játékát nagy elismeréssel fogadta a hallgatóság.

A továbbiakban Ludwig van Beethoven (1770–1827) 3., c-moll zongoraversenye, op. 37 csendült fel az Enescu–Bartók hangversenyteremben, a mindössze 19 éves Daria Tudor zongoraművész előadásában. Munkássága folyamán Beethoven egyebek mellett öt zongoraversenyt is komponált. A csütörtökön elhangzott versenyművet 1800-ban írta, s 1803-ban az ő előadásában mutatták be. A versenymű fiatal megszólaltatója, Daria Tudor, aki zongoratanulmányait már négyéves korában elkezdte, lenyűgözte a közönséget. Eleganciával és nagy muzsikáló kedvvel játszott, mindenre érzékenyen; ujjai úgy futottak a zongorabillentyűkön, mint egy gyöngysoron. Rendkívüli ez az ifjú tehetség! A komolyzene-kedvelőknek nem mindennap adatik meg, hogy ilyen talentumos fiatal művész előadásában gyönyörködhessenek. A hosszan tartó taps után Daria Tudor egy ráadással tetőzte be sikerét, a hallgatóság nagy örömére.

Szimfónia

Szünet után Alekszandr Porfirjevics Borogyin (1833–1887) II., h-moll szimfóniája hangzott el. A grúz származású zeneszerző, az orosz nemzeti iskola jeles képviselője, mielőtt komponista lett, orvosként működött. Az általa írt három szimfónia közül viszonylag a legismertebb a második, ezen hét évig dolgozott. A zenekari művet 1877-ben mutatták be, s utána Borogyin még változtatott a hangszerelésén. A négytételes szimfónia megszóltatásához szükség volt a zenekar teljes létszámára.
Csütörtök este, mint a filharmónia hangversenyein általában, újabb zenei élménnyel gazdagodhattunk.

Dérer Ferenc



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter