Rektorválasztás március 10-én

Nagyvárad – Március 10-re tűzték ki a Nagyváradi Egyetem rektorválasztásának időpontját. Antal Cornel ideiglenes rektor még nem döntötte el, indul-e a tisztségért.

A törvény értelmében a romániai egyetemek négyévente kell általános tisztújítást tartsanak, kezdte mondandóját szerdai sajtótájékoztatóján Antal Cornel, a Nagyváradi Állami Egyetem ideiglenes rektora, aki tudatta: az egyetem által elfogadott belső tiszújítási módszertan szerint a rektorválasztásra március 10-én kerül sor. A most elfogadott metodológia több összeférhetetlenségi rendelkezést is tartalmaz, ezek egyike az, hogy a szakszervezeti vezetők nem lehetnek benne az egyetem vezetőségében, és az, hogy a megválasztott egyetemi vezetők vagyonbevallást kell tegyenek. Újdonság továbbá, hogy bárki jelöltetheti magát rektornak, aki rendelkezik a törvény által előírt tudományos fokozatokkal, tehát a rektor nem kell az egyetem szenátusának tagja is legyen. A nagyváradi állami felsőoktatási intézmény csökkentette az egyetem szenátusának létszámát. Ennek megfelelően a szenátusnak jelenleg 95 tagja van az addigi 108 helyett.

Mire kell az elnök?

Antal Cornel említést tett egy az idén elfogadott tanügyminisztériumi rendeletről, mely leszögezi, hogy nem lehet senki dékán vagy rektor több mint két mandátumra, de ez csak a teljesen kitöltött mandátumra vonatkozik, ami azt a veszélyt rejti magában, hogy egy élelmesebb rektor mandátuma lejárta előtt lemond például egészségügyi okokra hivatkozva, így jelöltetheti magát újra a tisztségre. Az említett jogszabály rendelkezik az Egyetem Elnöke tisztségének létrehozásáról, csak éppen egy szót sem ejt arról, hogy mi lenne ennek az elnöknek a feladata, jelezte Antal.

Botrány

Antal még nem döntött arról, hogy ő indulni fog-e a rektori tisztségért viszont kifejezte felháborodását amiatt, hogy egyes helyi sajtótermékek családját sem kímélve névtelen cikkekben fogalmaznak meg vádakat ellene és az egyetem vezetése ellen. Azt is elárulta: vannak akik nincsenek tisztában a demokrácia alalpelveivel és a jóérzés határán akár túllépve is akarják érvényesíteni személyes érdeküket, etekintetben Gheorghe Ionescu professzort nevezte néven.

Pap István